Ingyenes turkáló, amiről még mindig nem tudnak elegen

Antal Erika 2018. október 11., 16:43

Hozd el megunt könyveidet, és turkálj magadnak másikat! – ezzel a mottóval indult útjára az első Könyvturi a szabad polcon című esemény Marosvásárhelyen, amely a Teleki Téka Nyitott könyvespolcának népszerűsítését tűzte ki célul, elsősorban a fiatalok körében.

Az eseményt megelőzően szeretettel fogadnak bármilyen könyvadományt a Teleki Tékában Fotó: Beliczay László

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem impresszárió szakos diákjainak júniusi kezdeményezése sikeresnek bizonyult, ezért a Teleki Téka csapata részéről felkérést kaptak egy újabb könyvturi megszervezésére – a második kiadás október 18-án tartják. Az eseményt megelőzően szeretettel fogadnak bármilyen könyvadományt, amelyet a Teleki Téka könyvtárában (Marosvásárhely, Bolyai utca 17. szám) lehet leadni hétköznap 10 és 14 óra között, csupán jelezni kell a kapusnak, hogy könyvturira szánt könyvekről van szó.

A Teleki Téka nyitottpolc-programja 2013 óta működik, alapgondolata az, hogy erre a polcra bárki behozhatja megunt könyveit, illetve bármikor betérhet kiválasztani egy jó könyvet az ide elhelyezett könyvek közül. Noha az öt év alatt már több ezer könyv cserélt gazdát a Téka kapuja alatti polcnak köszönhetően, mégis

úgy tűnik, hogy az egyetemi ifjúság, valamint a tizenéves korosztály nem tud a program létéről.

Ezen gondolatok mentén szervezik meg ismét az eseményt, cél ugyanakkor az olvasás és a könyvek iránti szeretet népszerűsítése, valamint annak a gondolatnak a nyomatékosítása, hogy

ami az egyik ember számára szemét, más számára kincs lehet.

Így minden érdeklődő felfrissítheti otthoni könyvtárát, elhozhatja már nem használt könyveit, és válogathat több száz könyv közül.

Október 18-án 14 és 17 óra között várják az érdeklődőket a Teleki Téka udvarára könyveket turizni. Az esetleges zord időjárás sem lesz akadály, a szervezők mindenkit forró teával, kávéval várnak.

{A}