Roma családok vesztek össze Bögözben, botok és kések is előkerültek

Fülöp-Székely Botond 2018. október 10., 20:23

Sérültekről nem tudni, de vágó- és szúróeszközök, valamint botok is előkerültek abban a családok között kirobbant konfliktusban, amely kedden este történt Bögöz központjában. A veszekedés során csak egy autóban okoztak kárt.

Szerdán már nyugalom volt a központban. Előző este még kövekkel dobálóztak Fotó: Barabás Ákos

Egy lengyelországi balesetben elhunyt gyerek temetésére gyűltek össze Bögöz központjában azok a romák, akik között kedden este spontán veszekedés alakult ki – tudtuk meg Gheorghe Filiptől, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. Mint mondta, bizonyítékaik egyelőre nincsenek rá, de úgy tudják, hogy

az alig néhány percig tartó perpatvar során a hangosan veszekedő roma családok botokat, baseballütőt és vágóeszközöket ragadtak.

Ezt egyébként a polgármesteri hivatal egyik munkatársa is megerősítette lapunknak. A hatóságok egyelőre nem tudnak személyi sérülésről, egy autóban viszont kár keletkezett, miután tulajdonosa szerint az egyik család tagjai kövekkel megdobálták. Az ügyben rongálás, fenyegetőzés és a közrend megzavarása címén indult eljárás, a rendőrök eddig két személyt hallgattak ki.

Gyerekek is dobálóztak

Szerencsére nem volt konkrét verekedés, inkább csak összeszólalkoztak a halotti torból távozó felek – fejtette ki lapunknak az egyik családtag, aki távozóban látta a kialakult konfliktust, ezért a rendőrségen is kihallgatták szemtanúként. Ő is

megerősítette, hogy a vita során kések és botok is előkerültek, ám azokat végül senki nem használta.

Az összetűzés kiváltó okát nem tudta megmondani, ő csak arra lett figyelmes, hogy egy felnőtt és néhány gyerek kövekkel dobál egy autót, amelynek végül betörött az ablaka. Ekkor feszültek egymásnak a környékbeli falvakból származó, rokoni kapcsolatban lévő családok.

A rendőrség szerdán délelőtt egy járőrautóval vigyázta a közrendet a falu központjában.

{A}