A vidéki színjátszóknak biztosítanak fellépési lehetőséget

Kömény Kamilla 2018. október 08., 10:05

Tizenhetedik alkalommal szerveznek színjátszó találkozót Csíkszentmihály községben a hétvégén, ezúttal Csíkajnádon.

Fotó: Gecse Noémi

A közelgő esemény részleteiről sajtótájékoztatón számoltak be a szervező Vacsárcsi Ifjúsági és Kulturális Egyesület (VIKE) és a csíkajnádi Szent István Szervezet képviselői az Ajnád Panzióban pénteken.

{A}

Fodor Zoltán, a Vacsárcsi Ifjúsági és Kulturális Egyesület (VIKE) programfelelőse felszólalásában emlékeztetett, az előző tizenhat alkalomból kétszer Szentmihályon, nyolcszor Vacsárcsiban, hatszor pedig Ajnádon találkoztak a térség amatőr színjátszói.

Az érdeklődők az évek során 85 színdarabot, a meghívott előadókkal együtt pedig több mint 100 előadást láthattak.

Az előző évekhez hasonlóan idén is fontosnak tartották, hogy a színdarabok mellett más kulturális, szórakoztató előadások is színesítsék a találkozó programját, így ebben az évben a péntekig jelentkezett három színjátszó csoport fellépése mellett néptánc előadásokat, a Gyimesvölgye Férfikórus élőzenés műsorát, valamint a csíkszentgyörgyi Székely Góbékból Józsi és Mári humoreszkjét is láthatják a jelenlevők – részletezte a szervező.

A VIKE elnöke, Bíró Mária a vacsárcsi néptánccsoport és színjátszócsoport tevékenységét ismertette. Többek között elmondta, a néptánccsoportban 65 helybéli táncol három korosztályban, s

a táncosok részvételével alakult meg a színjátszó csoport, amely mind a 16 korábbi találkozón részt vett.

Mindkét szereződés célja, hogy erősítsék a gyermekekben, fiatalokban a közösségi szellemet, az összetartást, illetve hogy olyan értékrendet kínáljanak a közösség számára, amelyben fontos a gyökerekhez való kötődés, a néphagyományok megélése. Bogos Róbert, a csíkajnádi Szent István Szervezet (SzISz) programfelelőse kiemelte, a színjátszó találkozó egyrészt a vidéki színjátszást népszerűsíti, ugyanakkor lehetőséget biztosít a tapasztalatcserére is. Emiatt tartják fontosnak évről-évre megszervezni a korábbi évek tapasztalatait felhasználva.

Mintegy zárásként Fodor Zoltán megjegyezte, az idei Műkedvelő Színjátszó Találkozóra új logót készítettek, új arculatot adtak a rendezvénynek, bízva a folytatásban. S mivel vannak, akik azzal magyarázzák távolmaradásukat, hogy nem tudtak időben az eseményről, rövidesen nekifognak a jövő évi szervezésének is. Ennek részeként november elején a Hargita Megyei Kulturális Központtal tartanak egy szakmai napot Vacsárcsiban, ahová elhívják a csíki és gyergyói kulturális szerveződések vezetőit.

Fotó: Gecse Noémi

A találkozó programja

Mint a szervezők beszámoltak, vasárnap, október 14-én délután háromnegyed négykor nyitják meg a találkozót a csíkajnádi kultúrotthonban, négytől a csíkvacsárcsi Búzavirág Néptánccsoport felcsíki táncokat ad elő, utánuk Zádor Fanni és Czirják Beatrix színművészetis egyetemi hallgatók Hajnóczi Péter novelláiból adnak ízelítőt a jelenlevőknek. A csíkvacsárcsi Cserevirág Néptánccsoport által bemutatott marosszéki táncok után pedig a Szentegyházi Vigyorgók adják elő Az okos lány és A főtt borsó című népmeséket. A csíkszentsimoni színjátszók Rubio Lajos Az új szakács című jelenetét, a csíkvacsárcsi amatőr színjátszó csoport pedig Móricz Zsigmond A sátán című színdarabját viszik színpadra. Az előadások után a Gyimesvölgye Férfikórus műsora következik, majd a csíkszentgyörgyi Székely Góbékból Józsi és Mári szórakoztatja a közönséget. A fellépések után értékelik és díjazzák a színjátszók előadásait.