Segítik a beltelkek visszaigénylését Csíkszéken

Kömény Kamilla , Iszlai Katalin 2018. október 08., 09:04

Nemcsak tájékoztatják, hanem a visszaigénylési kérelmek kitöltésében is segítik az új földtörvény adta lehetőséget kihasználni óhajtó helybélieket a csíkszéki önkormányzatok alkalmazottai.

Csíki település madártávlatból. Törvény segíti a beltelkek birtokviszonyának tisztázását Fotó: Kristó Róbert

Augusztus kilencedikén lépett érvénybe az idei 231-es számú törvény, amely a 18-as földtörvényt egészíti ki és módosítja. Az abban foglaltak szerint

a törvény hatályba lépését követő 120 napon belül vissza lehet igényelni a ház körüli, állami birtokban lévő területeket, amennyiben az nem kollektivizált terület.

Ahogy arra korábban Rákossy Botond József földmérő szakember rámutatott, az előírások szerint egy megyei bizottsághoz kell benyújtani az erre vonatkozó kérelmeket, de azt is megoldhatónak tartja, ha a helyi földosztó bizottságok összegyűjtik a kérelmeket, s együttesen benyújtják az illetékes megyei hivatalba. A visszaigénylés feltételei, melyek esetében még vitatott, hogy külön-külön vagy együtt kell érvényesüljenek:

a területnek szerepelnie kell a mezőgazdasági regiszterben; a terület az állam tulajdona, az épület pedig az igénylőé; más személy nem tett le kérést arra a beltelekre.

Rákossy Botond József korábban a földtörvény további hozadékaira is rámutatott: az új jogszabály tisztázni próbálja, hogy mi az ingatlanhoz tartozó terület, bevezeti azt, hogy tanúval lehessen bizonyítani, a kert is a házhoz tartozik nem csak az udvar. Továbbá kimondja azt is, hogy

a kollektív épületekhez tartozó terület az épület tulajdonosát illeti.

Harmadik fontos változás pedig, hogy nem kell kijavítani a jóváhagyott mellékleteket az esetleges névváltozatok miatt – például Nicolae, Miklós –, ekkor ugyanis elég ha a polgármester vagy a jegyző igazolja, hogy a két személy ugyanaz.

{A}

Élni a lehetőséggel

Mindezek kapcsán arra voltunk kíváncsiak, hogy a csíkszéki önkormányzatok nyújtanak-e segítséget a visszaigénylésekre vonatkozó kérelmek összeállításában, és ha igen, mikor, kit kereshetnek fel az érintettek. A megkérdezett polgármesterek többsége fontosnak tartotta kiemelni, hogy

egyelőre még nem tették közzé a törvény alkalmazási módszertanát, de mivel szeretnék, hogy az érintett helyiek ne maradjanak le a lehetőségről, így már hozzáfogtak a tájékoztatáshoz, kérelemelvételhez.

Fotó: Farkas Tamás

Csíkszentkirályon az érdekelt helybéliek ez ügyben munkanapokon 9-15 óra között kereshetik az önkormányzat jegyzőjét vagy a földügyekkel foglalkozó szakembert – ismertette Székely Ernő. A helyi polgármester megjegyezte, abban a szerencsés helyzetben van településük, hogy a nemrég elvégzett általános kataszteri felmérés során a földügyek legtöbb kérdését tisztázták, így

várhatóan mindössze egy tucat körül alakul majd a leadott kérelmek száma.

Ezzel szemben Csíkszentimrén a porták 60-70 százaléka esetében nyújthat segítséget az új jogszabály. A visszaigénylési kérelmeket november 15-éig Geréd Erzsébet az önkormányzat emeleti irodájában fogadja kedd és csütörtök között. Azért csak november közepéig, hogy legyen idő a hiányzó iratok utólagos leadására is – tájékoztatott Kencse Előd polgármester. Kozma István, Csíkszentsimon polgármestere arról számolt be, hogy

a hét elején tették közzé a felhívást, hogy november 30-áig várják azokat, akik élnének az új törvény által megnyílt lehetőségekkel:

az érdeklődőket az önkormányzat mezőgazdasági irodájában várják munkanapokon nyolc és fél négy között.

Várhatóan pár esetben jelent majd segítséget az állami tulajdonban lévő beltelkek visszaigénylési lehetősége Csíkkozmáson – avatott be Szántó László községvezető. Hozzátette, mivel a telekönyvezési programmal is dolgoznak a „földes irodában”, így a visszaigénylésben érintetteket hétfőn reggel 7 és délután fél négy között, pénteken pedig 7 és 13 óra között fogadják. Nem számít túl sok visszaigénylési kérésre Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere sem, hiszen településükön

a tulajdonosok többsége már rendelkezik birtoklevéllel.

Az érintettek kérelmeiket hétköznapokon nyolc és fél négy között nyújthatják be az önkormányzat mezőgazdasági irodájában. Csíkszentgyörgyön jövő héttől fogadják a visszaigénylőket: munkaidőben lehet felkeresni a mezőgazdasági referenst az önkormányzatnál. A helyiek informálása érdekében a hétvégén a községi templomokban is kihirdettetik az új törvénnyel kapcsolatos tudnivalókat, jövő héten pedig

tájékoztatókat is küldenek a portákra

– tudtuk meg György Józseftől. A polgármester azt is kifejtette, hogy a községben a beltelkek 80 százalékának nincs tisztázva a birtokviszonya, de állami tulajdonban mindössze 15-20 darab van. A polgármesterek elmondása szerint Csíkszentléleken a „földes irodában” hétköznapokon 9-15.30 között lehet a kérelmeket benyújtani, Tusnádon szintén munkaidőben adnak útbaigazítást az érintett helyieknek.

András Zoltán, Kászonaltíz polgármestere érdeklődésünkre kifejtette, már a község közösségi oldalán is meghirdették a visszaigénylési lehetőséget, és

többen fel is keresték ez ügyben az önkormányzat mezőgazdasági osztályát, ahol december elsejéig munkaidőben fogadják a további érdeklődőket tájékoztatás és kérelem-összeállítás érdekében.

Gyimesfelsőlokon szeptember közepétől fogadják a visszaigénylés ügyében a helyieket, sokan éltek már a lehetőséggel, s habár

a beltelkek nagyobb hányadára nincs még kibocsájtott birtoklevél, a helyiek döntése, hogy élnek-e a jogszabály nyújtotta lehetőséggel.

Az önkormányzat hétköznapokon, munkaidőben várja az érintetteket a gazdasági irodájukba november végéig – hívta fel a figyelmet Pap Imre polgármester. Gergely Károly, Gyimesközéplok vezetője és Melles Mária, Tusnádfürdő alpolgármestere ehhez képest arról számolt be, hogy kevés érintett lehet a településen, így külön fogadóórát erre nem határoztak meg.

Fotó: Kristó Róbert

Felcsíkon is segítenek

Csíkkarcfalván hétköznaponként 8 és 15 óra között fordulhatnak a helybéliek a polgármesteri hivatal mezőgazdasági irodájához – tudtuk meg Gábor Tibor polgármestertől. Mint mondta,

páran már leadták a visszaigénylési kérelmeket, és várják a többi érintettet is.

Ugyancsak minden hétköznap segítséget nyújtanak a kérelmekkel kapcsolatosan Csíkdánfalván is, Bőjte Csongor Ernő polgármester elmondása szerint a településen mintegy 300 személyt érint a lehetőség. Ők 8 és 16 óra között kereshetik az önkormányzat mezőgazdasági referensét, illetve azok részére, akik nem mennek be, értesítést is küldeni fognak. Csíkcsicsóban nemrég egy

lakossági fórumot tartottak a témában, ahol tájékoztatták a helyieket a visszaigénylés részleteiről, illetve szórólapokat is készítettek.

Péter Lukács polgármester szerint az érdekeltek további segítséget is kérhetnek az önkormányzatnál: az érdeklődők hétköznaponként 9 és 14 óra között kereshetik Márton András és Domokos Magdolna mezőgazdasággal foglalkozó szakembereket, illetve csütörtökön délután is, azaz 16 és 18 óra között. A kérdés a lakosság mintegy 30 százalékát érinti, tehát 150-200 személyt.

Másként közelítették meg a segítségnyújtást Csíkmadarason, ahol egy meghatározott program szerint fogadják az érdeklődőket – avatott be a részletekbe Bíró László polgármester. Annak érdekében, hogy

senki se maradjon ki, házszámonként csoportosították a madarasiakat, és a határidő lejártáig minden nap behívnak egy bizonyos számú lakót.

A polgármester szerint a beltelkek rendezetlen helyzete több mint 200 személyt érint a településen. Szintén mintegy 200 személyt érint a visszaigénylés lehetősége Csíkpálfalván is, ahol Ferencz Csaba polgármester szerint értesítéseket küldtek az érintettek számára, illetve egy tájékoztatót is közzétettek az önkormányzat közösségi oldalán. Hozzátette, az érdeklődők hétköznaponként 9 és 14 óra között kereshetik a mezőgazdasági referenst, de előtte érdemes telefonon időpontot kérni, hogy ne kelljen várakozni. Az előzőekkel ellentétben Csíkszentdomokoson kevés személyt érint az állami tulajdonban lévő beltelkek visszaigénylése, de az érdeklődőknek itt is segítséget nyújtanak: hétköznaponként 8-16.30 között kereshetik Dobos Attila mezőgazdasági referenst – mondta érdeklődésünkre Karda Róbert polgármester.

Csíkszentmihályon is a mezőgazdasági referenshez fordulhatnak az érdeklődők hétfőn 9-13.30 óra és 14.30-15 óra között, kedden 10.30-13.30, és 14.30-16.30 óra között, szerdán 9-13.30 óra között, csütörtökön 9-13.30 és 14.30-16.30 óra között, pénteken pedig 9 és 12 óra között – sorolta kérdésünkre Izsák-Székely Lóránt polgármester, hozzátéve, hogy az érintettek közül néhányan már éltek is a lehetőséggel.

A benyújtott kérelmek számának tekintetében Csíkszenttamás áll az élen, ahol Kedves Róbert polgármester szerint már több mint 70 kérelmet jegyeztek.

A településen a lakosság mintegy 40 százalékát érinti a visszaigénylés lehetősége, ez mintegy 300 személyt jelent. Az érdeklődők a mezőgazdasági irodához 8 és 15.30 óra között fordulhatnak.

Madéfalván nem a „földes irodában” nyújtanak segítséget a lakosság számára, hanem Dornescu Orsolya jegyző fogadja őket a jövő héttől hétfőn 9-12, illetve szerdán 12-16 óra között. Csíkrákoson és Szépvízen minden hétköznap felkereshetik a helybéliek az önkormányzatok mezőgazdasági osztályait, előbbinél 8 és 16, utóbbi esetében pedig 8 és 15 óra között – tudtuk meg Császár Attila és Ferencz Tibor polgármesterektől. A helyzet Balánbányán is hasonló: Gheorghe Iojiban polgármester elmondása szerint minden hétköznap az érdeklődők rendelkezésére állnak a városrendezési osztályon hétfő és csütörtök között 8-15 óra, pénteken pedig 8-12 óra között.

Csíkszeredában a városháza 25-ös számú irodájában várják a visszaigénylés által érdeklődőket tájékoztatás és a kérelmek leadása kapcsán minden hétköznap 8-13 óra között, illetve hétfőn, kedden és csütörtökön 14-17 óra között – tudtuk meg a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási iroda illetékesétől.