Toborzót fújnak a szentegyházi huszárok

Molnár Melinda 2018. október 05., 11:09

Tizenkettedik alkalommal pillanthatnak bele a hétvégén az érdeklődők, milyen lehetett a huszárcsapatok mozgása, a verbuválás Kossuth idejében. A Szentegyházi Hagyományőrző Huszáregyesület és a Gyermekfilharmónia közös rendezvényén megemlékeznek az aradi vértanúkról is.

Az ősz egyik legszínpompásabb rendezvényén főszerepben a korabeli szokások és viseletek. Archív Fotó: Barabás Ákos

„A tábori hírnök kidobolta”: mindszent havának 5., 6. és 7. napján őszi huszárnapokat tartanak Szentegyházasfaluban.

Az őszi hadjárat haditerve

A szervezők péntek déltől fogadják a vendégeket a huszárlaktanyában. Öt órától a Szent András-plébániatemplomban szentmisén vesznek részt. Utána a templomtéri évfordulós megemlékezéseket követően a Mátyás-emlékév kiállítását, illetve Danis János, Pető István és Tóth Péter fotótárlatát nyitják meg a Gábor Áron Művelődési Házban. Ugyanott este nyolc órától

a helyi huszárok és a Gyermekfilharmónia közös hangversenyt tartanak, majd átadják 2018-as Székely koszorú-kitüntetést, végül levetítik a Budavár ostroma című filmet.

Koccintgatás, dalolászás után éjfél tájban takarodó.

Toborzóúton

Másnap a früstök, toborzóbeszéd után reggel nyolc óra tájban indulnak Szentkeresztbányára. A toborzást követően Bányatelep, Pósfalu irányába haladnak, majd Lövétén korhűen toboroznak. A csatajelenetet idén a Vargyas Lázon tartják. A Szeltersz-völgyi ebéd után Majzoson át érkeznek Felszegbe és a templomtérre.

A szombati vonuláson több mint félszáz lovas huszár és hetven szekérnyi utazó vesz részt – köztük a szentegyházasfalvi rezesbanda, a Hüpürcsös néptánccsoport, vitézek, vöröskeresztesek, huszárlányok, ifjak, hadfik és vendégek. Este huszárbálon értékelik a napot.

Vasárnap a fél tízkor kezdődő szentegyházasfalvi szentmisét követően a szelterszi gyakorlótéren gyülekeznek. Lovasbemutató, főzőverseny, céllövészet, sportjátékok, gyermekfoglalkozások, majd közös bográcsolás lesz. Közben a színpadon műsorok szórakoztatják a hadjárat részvevőit. Hétfőn délelőtt búcsúznak a távolabbról érkezettektől.