A kérdés, ami szerepelni fog a referendumíven

Gergely Imre 2018. október 03., 18:30

A hétvégi népszavazáson a választópolgárok kifejthetik véleményüket, egyetértenek-e azzal, hogy alkotmányba foglalják: a házasság egy férfi és egy nő kapcsolata. A kérdés azonban nem lesz ilyen konkrét.

A gyergyószentmiklósi polgármester és a főesperes is kifejtette álláspontját a népszavazással kapcsolatban • Fotó: Gergely Imre

Újdonság, hogy a megszokottól eltérően nem egynapos lesz a népszavazás, hanem két napig várják a szavazókat az urnáknál, azaz szombaton és vasárnap is. Október 6-án és 7-én reggel 7 és este 9 óra között lesznek nyitva a szavazókörzetek.

Gyergyószentmiklós esetében ugyanazokon a helyeken lehet majd szavazni, ahol legutóbb, a 2016-os helyhatósági választáson – tájékoztatott Nagy Zoltán polgármester, hozzátéve, ahogy más választásokon, az ágyhoz kötött személyek mozgóurnát is igényelhetnek. Ezt írásos kérés formában kell jelezni a beteg lakcíme szerinti szavazókörzetnél. A kéréshez mellékelni kell a mozgáskorlátozottságot bizonyító orvosi igazolást is.

Egyetért az alkotmánymódosító törvénnyel abban a formában, ahogy azt a parlament elfogadta?

– ez a kérdés szerepel majd a család meghatározásáról szóló alkotmánymódosító népszavazás szavazólapján a kormány kedd esti döntése értelmében, vagyis nem kérdeznek rá egyértelműen a népszavazás témájára.

{A}

A parlament által elfogadott törvény szövege annyi módosítást jelent, hogy a házasság fogalmát már nem mint a férj és feleség kapcsolatát, hanem egy férfi és egy nő közti egybekelésként határozza meg. Igennel vagy nemmel lehet szavazni.

Az igenek a módosítással való egyetértést jelentik, a nemek ennek elutasítását támogatják.

Nagy Zoltán kifejtette, úgy gondolja, egészséges család csak egy férfi és egy nő kapcsolatából valósulhat meg. „Elméletileg adoptálhat ugyan gyermeket azonos nemű felekből álló pár is. De az a gyermek is csak olyan lehet, aki férfi és nő kapcsolatából született” – fogalmazott.

A katolikus egyház igennel való szavazásra buzdít

A népszavazás megszervezésével kapcsolatos sajtótájékoztatón részt vett Portik-Hegyi Kelemen római katolikus főesperes plébános is. Hangsúlyozta: a keresztény tanítás szerint a házasság egy férfi és egy nő életre szóló szövetségét jelenti, a kettejük szeretetkapcsolatából születnek a gyermekek, akiket fel kell nevelni. Ezt mindenki így értette régebben, ez a természetes, még húsz évvel ezelőtt sem gondolta volna, hogy valaha ezt valaki megkérdőjelezheti, erről kell beszélni.