Az aktuális építőipari árakhoz igazították két csíkszeredai tornaterem felépítésének költségeit

Barabás Hajnal 2018. október 03., 10:34

A csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola, valamint a Nagy István Művészeti Középiskola tornatermeinek építési költségeit emelni kellett, a mai árakhoz igazítva a több éve elfogadott megvalósíthatósági tanulmányokat.

A Szakszervezetek Művelődési Házával vonnák össze a művészeti iskola épületét Fotó: Gecse Noémi

Több éve létező elképzelés, hogy tornatermet építsenek a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskolának, amelyet a tanintézet melletti hátsó sportpályák helyén szerették volna megvalósítani. Az akkori tervekben a félig süllyesztett épület tetején szabadtéri pálya kialakítása is szerepelt. A létesítmény megvalósíthatósági tanulmányát először 2011-ben fogadták el, majd 2013-ban egészítették ki, jelenleg pedig az építkezés költségét tették naprakésszé.

A csíkszeredai önkormányzati képviselők legutóbbi ülésén ugyanis jóváhagyták, hogy a mai piaci árakhoz igazítsák a költségeket, így módosítva a megvalósíthatósági tanulmányt. Így

a korábbi 7,3 millió lejhez képest 8,5 millió lejre becsülték a tornaterem felépítésének árát.

Az összeg egy részét a helyi költségvetésből, a nagyobb hányadát pedig a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) finanszírozásából fedeznék. Az 1182 négyzetméteres területet foglaló új épület kivitelezés határidejét 28 hónapban állapították meg.

{A}

Szintén az országos programból építenék fel a Nagy István Művészeti Középiskola tornatermét, amelyet az iskolaépület és a Szakszervezetek Művelődési Háza közötti területre képzeltek el, a megkezdett építkezés helyére.

A megvalósítás becsült költségét 8,5 millió lejről 13,1 millió lejre emelték

a legutóbbi tanácsülésen módosított megvalósíthatósági tanulmányban, a költségeket szintén a mai építőipari árakhoz igazították A tornaterem megépítésének elképzelését már 2005-ben felvetették, akkor készült el a megvalósíthatósági tanulmány, amelyet több alkalommal módosítottak.

A tervek szerint a háromemeletes létesítménnyel összekötnék a művészeti iskola épületét a Szakszervezetek Művelődési Házával. Az épületben kapna helyet többek között egy 823 négyzetméteres tornaterem, valamint egy koncertterem is 149 ülőhellyel.