Formaiság kontra lényeg: a tanfelügyelőség a bántalmazó tanár javára döntött

Széchely István 2018. október 02., 12:57

Vissza kell helyezni állásába azt a székelyudvarhelyi tanárt, akit korábban egy diák fizikai megfegyelmezése miatt bocsátott el a tanintézet. A döntés ellen csak bírósági úton fellebbezhet az iskola.

A fülénél fogva rakott ki az óráról egy diákot a tanár. Menesztették a pedagógust. Képünk illusztráció Fotó: Veres Nándor

Döntött a Hargita Megyei Tanfelügyelőség fegyelmi bizottsága annak a fellebbezésnek az ügyében, amelyet egy tanár nyújtott be a testülethez, miután egy diák megfegyelmezése miatt elbocsátották munkahelyéről. A székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium pedagógusát

azt követően bocsátották el, hogy fülénél fogva rakott ki az órájáról egy diákot

– tudtuk meg Görbe Pétertől. Hargita megye főtanfelügyelője elmondta, a tanár fellebbezésének az észlelt eljárási hibák miatt helyet adtak.

„Ez azt jelenti, hogy a törvényes előírások szerint a tanárt vissza kellene helyezniük az állásába. Az iskolának is joga van fellebbezni, de azt már csak bírósági úton teheti meg. (…)

Tartalmilag lehet igaza az iskolának, csak nem úgy járt el, ahogyan kellett volna” 

– fogalmazott a főtanfelügyelő.

{A}

Az említett ügyben, illetve a tanfelügyelőség fegyelmi bizottsága döntésével kapcsolatban megkerestük a Református Kollégium vezetőjét. Tőkés Zsolt elmondta, nem fogadják el a fegyelmi bizottság döntését, valószínűleg jogi útra terelik az ügyet.

„A tanfelügyelőség általában sajnos nem szokta megvédeni az iskoláit, nem is számítottam másra. Formai hibákra hivatkozva utasították el, olyan dolgokat hiányolnak, amelyek eleve benne vannak az ügyiratban.

Azt hiányolni, ami le van téve, nagyon meglepő. Szinte az az érzésem, hogy vagy nem olvasták el, vagy előre tudták, mit fognak dönteni”

– vélekedett a fegyelmi bizottság döntéséről a tanintézet vezetője, hozzáfűzve, ennél az egy esetnél összetettebb az ügy.

„Elvétve fordul elő”

A Hargita megyei oktatási rendszerben évente egy-két hasonló ügyben indul fegyelmi eljárás, „elvétve fordul elő néhány eset”, nem mondhatni, hogy gyakoriak – közölte érdeklődésünkre Görbe Péter főtanfelügyelő.