Nagy az elégedetlenség a háromszéki árvízkárokra kapott állami gyorssegély miatt

Bíró Blanka 2018. szeptember 30., 22:15

Mindössze harminchét család kapott állami gyorssegélyt a nyári árvizek során elszenvedett károk enyhítésére Kovászna megyében.

Archív Fotó: Kovászna Megye Tanácsa

Sebastian Cucu prefektus pénteki sajtótájékoztatón közölte, hogy a döntést nem a prefektúra hozta meg, és megérti az emberek elégedetlenségét. A kormánymegbízott a segély odaítélésének alapjául szolgáló társadalmi felmérések szubjektivitását firtatta. Felidézte, hogy a sürgősségi helyzetek megyei bizottsága már július elején felmérte a károkat:

a vizsgálat szerint a 150 érintett gazdaság közül 120 esetben 50 százaléknál nagyobb mértékben károsodott a háztartás.

A károsultaknál azonban kötelező módon helyszíni környezettanulmányt kellett készítenie a Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökségnek (AJPIS), a gyorssegélyt pedig ennek eredménye alapján ítélték meg.

{A}

A prefektus írásban kért magyarázatot az ügynökség vezetőitől, ám azt a választ kapta, hogy a 2001/416-os törvény alapján

csak azoknak jár a segély, akiket a természeti csapás következtében a társadalmi kirekesztettség veszélye fenyeget.

Másrészt a helyi önkormányzatok is segíthetnek, ha van erre lehetőségük, ugyanakkor a biztosító is fizet, hiszen a családoknak rendelkezniük kell kötelező lakásbiztosítással.

Sok a kérdőjel, az emberek elégedetlenek, ami érthető, hiszen akik jól gazdálkodtak, munkahelyük, jövedelmük van és megkötötték a kötelező lakásbiztosítást, nem kapnak segítséget, hogy talpra állhassanak. Ám azt látják, hogy a szomszédjuk, aki nem törekszik, megkapja a támogatást. Azt is ellenőrizni kellene, hogyan költik el a segélyt, hiszen ha a faluban azt látják, hogy állandóan a kocsmában van az, aki pénzt kapott, újabb kérdések fogalmazódnak meg

– részletezte Sebastian Cucu. A prefektus kérte a szociális felügyeleti ügynökség országos vezetését, hogy indítsanak belső kivizsgálást, miként készítették el a területi munkatársak a társadalmi felméréseket. Hozzátette, bizonyos árvízkárosultak tudomására hozta, hogy pert indít az ügynökség ellen. Kovászna megyében összesen 335 ezer lej gyorssegélyt fizettek ki 37 árvízkárosult családnak.

A pénzből a márkosréti, bácsteleki és szentkatolnai károsultak kaptak, általában azok, akik szociális segélyből vagy kisnyugdíjból élnek. A károsultak egy része két héttel ezelőtt a brassói ügynökség előtt tüntetett az igazságtalanság miatt.