A magyar tagozat felszámolása irányába tett lépésként értékelik az egyetemegyesítést

Antal Erika 2018. szeptember 28., 14:12

Felfüggesztik vezető tisztségeik betöltését a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem választott és kinevezett magyar tisztségviselői amiatti tiltakozásuk jeléül, hogy a kormány már a most kezdődő tanévtől egyesítette a MOGYE-t és a Petru Maior Egyetemet.

A magyar nyelven való oktatásért aggódnak a tanárok Fotó: Beliczay László

Holmi ígéretekben nem bíznak már, mert eddig, ahányszor ígéretet kaptak, soha nem teljesültek azok – mondta lapunknak Szabó Béla tagozatvezető. A magyar tagozat vezetősége nem vesz részt az egyetem vezetőségi munkájában, semmilyen adminisztratív tevékenységben, úgymond kivonul, és ezen az állásponton addig nem is változtat, amíg garanciát nem lát a helyzet javulására.

{A}

Szabó Béla elmondta, a két egyetem közötti fúzióval kapcsolatosan már akkor kifejtették ellenvetéseiket, még mielőtt arról megszületett volna a kormányhatározat. De még akkor is arról volt szó, hogy nem hamarabb, mint a jövő tanévtől fog az bekövetkezni, ám a minisztérium „túlbuzgó” volt, és hamarabb teljesítette, mint ahogy azt ígérte – fogalmazott a tagozatvezető, hozzátéve, hogy a magyar tagozatnak még 2012-ből is van olyan beadványa a minisztériumban, amire harminc napon belül kellett volna választ kapnia, de a mai napig sem méltatták válaszra, ahhoz képest e mostani döntés nagyon gyorsan megszületett.

A minisztérium túlteljesítette magát buzgóságban

– mondta a professzor.

Tiltakozásképpen az egyetem magyar tagozatának vezetői nem vesznek részt a vezetőtanács és a szenátus munkájában. Attól tartanak, hogy újabb olyan döntéseket hoz a többség, amelyet a törvény nem tenne lehetővé, de ahogy „az már lenni szokott”, a törvényt igazítják majd a határozatokhoz.

Szabó Béla professzor szerint

mindaz, ami most folyik az egyetemen a magyar tagozat felszámolását szolgálja.