Mesternyolcast szerzett a székelyszentléleki játékos

Zátyi Tibor 2018. szeptember 25., 14:42

Lejárt az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság 5. fordulója. Az 5. és a 6. Ligában rendezett tizenhárom mérkőzésen csupán három hazai siker született, két döntetlen mellett a többi találkozón a vendégcsapatoké lett a három pont.

Hiába vezetett Máréfalva csapata, az oklándiak végül elvitték a pontokat Fotó: Veres Nándor

Zsinórban második meccsén nem szerzett pontot Felsőboldogfalva együttese. Két fordulóval korábban még a második pozícióban állt (csak gyengébb gólkülönbsége miatt nem vezette az 5. Ligát), a hét végén hazai pályán Bögöztől elszenvedett veresége után viszont már csak kilencedik a táblázaton.

Fotó: Veres Nándor

Homoródszentmárton csapata Kápolnáson izgalmas találkozón,

a hajrában szerzett góllal gyűjtötte be a három pontot, a táblázaton pedig három helyet javítva átvette a vezetést.

Az előző fordulóban még éllovas bogárfalvi gárda vezetett Csekefalván, a házigazdák azonban a második félidőben simán fordítottak, és 6–1-re nyerték a találkozót.

Az 5. Liga élmezőnye nagyon zsúfolt, hét csapat is kilenc ponttal áll a 2–8. helyeken.

Fotó: Veres Nándor

Nehéz helyzetben van Kissolymos a 6. Ligában, a csapat fennmaradásáért küzd a vezetőség, hiszen a környéken nincs, aki focizzon, zömében fiatalok alkotják a keretet. Múlt hét végén Szentlélek együttesét fogadták,

a vendégeknél Miklós Levente tizenhárom perc alatt mesterhatost ért el, a találkozót végül nyolc találattal zárta.

Kissolymos csapata a második félidőben három gólt is szerzett, de nem tudta elkerülni a súlyos vereséget, Szentlélek 9–4-re győzött.

Fotó: Veres Nándor

A csoport két sztárcsapata is megszerezte a három pontot, Szentegyháza II. Szentpéteren nyert 3–2-re, míg a Golimpiákosz Zeteváralján aratott könnyed sikert.

Az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának mérkőzései (szeptember 30.) egy órával hamarabb kezdődnek, azaz 10, 13, illetve 16 órakor.

{A}

Labdarúgás, 5. Liga, udvarhelyszéki csoport, 5. forduló

Felsőboldogfalva–Bögöz 1–2 (0–0), vezették Fodor J. – Bán Zs., Szécsi B., gólszerzők Józsa Károly (89.), illetve Birtalan Szabolcs (50.), Káló Zsolt (67.).

Korondi Ifjúság–Farcád 1–2 (1–2), vezették Sárkány J. – Hegyi H., Jakab T., gólszerzők Tamás Attila (22.), illetve Benedek Elemér (27., 31.).

Kápolnás–Homoródszentmárton 2–3 (1–2), vezették Ilyés Cs. – Demeter T., Kovács T., gólszerzők Elekes Tibor (27.), Both Lajos (65.), illetve Kis Zsolt (20., 34.), Lakatos Sándor (88.).

Gagy–Zetelaka II. 2–1 (1–0), vezették Szabó Sz. – Ráduly I., Kiss T., gólszerzők Szász Norbert (33.), Márton Attila (59.), Csíki Balázs (88.).

Kobátfalva–Siménfalva 1–1 (1–1), vezették Kiss I. – Fazakas L., Nagy Z., gólszerzők Ozsváth Attila (19.), illetve Keresztes Zsolt (35.).

Alsóboldogfalva–Parajdi SE 3–2 (0–1), vezették Szabó Sz. – Demeter T., Kiss T., gólszerzők Fekete Zoltán (51.), Borbély Lóránt (65., 69.), illetve Kénesi Ferenc (28., 75.).

Csekefalva–Bogárfalva 6–1 (1–1), vezették Kovács B. – Hegyi H., Dávid Z., gólszerzők Bálint Andor (30., 70., 75.), Fazakas Barna (57.), Kedei Károly (67.), Gál Attila (88.), illetve Györgydeák Milán (25.).

{S1}

6. Liga, 5. forduló:

Homoródszentpéter–Szentegyháza II. 2–3 (2–2), vezették Szabó A. – Dávid Z., Főcze E., gólszerzők Máté Balázs (12.), Csomor Dániel (45+1.), illetve Demeter László (5., 22.), Bartos Albin (56.).

Máréfalva–Oklánd 1–2 (1–1), vezették Kovács L. – Bíró B., Lőrincz Gy., gólszerzők Péter Imre (14.), illetve Egyed Csongor (32.), Makkai Zsolt Szabolcs (57.).

Zeteváralja–Székelyudvarhelyi Golimpiákosz 0–6 (0–3), vezették Hegyi H. – Sárkány J., Jakab T., gólszerzők Balázsi Zoltán (11., 69.), Pál Lehel (22.), Tamás Előd (25.), Bíró László Zoltán (58.), Kányádi Norbert (86.).

Székelyderzs–Homoródszentpál 1–3 (1–1), vezették Incze D. – Kovács B., Joó R., gólszerzők Dénes Ákos (13.), illetve Vas László (35., 70.), Lőrinczi Botond (81.).

Parajdi SK–Kányád 1–1 (1–1), vezették Kovács T. – Madaras Sz., Kovács L., gólszerzők Ambrus Attila (11.), illetve Zoltán Ferenc (41.).

Kissolymos–Szentlélek 4–9 (1–7), vezették Nagy Z. – Kiss I., Fazakas L., gólszerzők Fogarasi Szilárd (39., 51.), Fazakas János (70.), Fazakas László (89.), illetve Miklós Levente (5., 10., 12., 15., 16., 18., 48., 50.), Hajdó István (22.), kiállítva András Szabolcs Csaba (Kissolymos, 75.).

Alsósófalva szabadnapos volt.

{S2}

Román Kupa, első forduló:

Bögöz–Siménfalva 3–0 (1–0),
Zeteváralja–Székelyvarság 4–0 (1–0),
Székelyderzs–Agyagfalva 1–4 (0–3),
Homoródszentmárton–Székelyudvarhelyi Sporting 4–2 (1–1),
Alsóboldogfalva–Betfalva 4–2 (2–1, 2–2) – hosszabbítás után,
Kobátfalva–Malomfalva 2–3 (1–2).
A kupaküzdelmek november 25-én folytatódnak.