Nem jött ki a lépés az SZNKK-nak

Zátyi Tibor 2018. szeptember 23., 14:50

Vereséget szenvedett vasárnap délben a Székelyudvarhelyi NKK a másodosztályos női kézilabda-bajnokság harmadik fordulójában, a Național Râmnicu Vâlcea vendégeként 35–19-re maradt alul.

Sokáig nem kapták az ellenszert az ellenfél védelmére. Archív Fotó: Veres Nándor

A hazaiak nyitott védekezésére nem találta az ellenszert az SZNKK, az udvarhelyi lányok nagyon nehezen tudták feltörni, és ha sikerült is, akkor a ziccer maradt ki. A Național pedig minden hibát egyből büntetett, és már az első húsz percben tetemes előnyre tett szert.

A második félidőben már nem volt akkora különbség a két együttes között, ám a vendégeknek elúsztak a pontszerzési esélyei.

{K1}

„Az első félidőben más szinten játszott Vâlcea, ami mellé nem tudtunk felzárkózni. Látszott a lányokon a fáradtság, hiszen szombaton az ifjúsági bajnokságban nagyon nehéz meccsük volt, emiatt hajnalban tudtunk csak elindulni, a hosszú út pedig érződött a játékon.

A második félidőre sikerült taktikát váltanunk, több helyzetet is értékesítettünk, de ekkor már túl nagy volt a különbség.

Hiányzóink is voltak, négyen betegség miatt maradtak ki a keretből” – mondta Mester Zsolt edző.

A másodosztályban kéthetes szünet következik, az SZNKK legközelebb október 7-én játszik, az FC Argeș együttesét fogadja.

{A}

Női kézilabda, A divízió, C csoport, 3. forduló:
Național Râmnicu Vâlcea–Székelyudvarhelyi NKK 35–19 (18–7),
az udvarhelyiek gólszerzői: Kerekes 5, Bálint N., Major 3–3, Bálint B., András, Fekete 2–2, Munteanu, Lukács 1–1. Játszott még: Bálint A., Nagy, Sándor, Voloncs.

További eredmények:
FC Argeș–Zsilvásárgelyi Sportiskola 40–13 (17–7),
Dacia Mioveni–HC Activ Plopeni 34–18 (16–9),
a CSU Târgoviște szabadnapos volt.

Ifjúsági 1-es lány bajnokság, F csoport, 2. forduló:
Szászsebesi Florin Fleseriu Sportiskola–Székelyföldi Kézilabda Akadémia 26–27 (11–10).

Ifjúsági 3-as lány bajnokság, F csoport, 2. forduló:
SZKA–ISK–Szászsebesi Florin Fleseriu Sportiskola 39–25 (25–12)