A Szent Gellért Alapítvány jövőjére koccintottak

Molnár Melinda 2018. szeptember 23., 12:01

Alapítók, munkatársak, önkéntesek, sérültek, fiatalok, támogatók és mindazok, akik együtt nőttek fel a Szent Gellért Alapítvánnyal, egy szívvel adtak hálát az elmúlt negyed századért pénteken a Gábor Áron Művelődési Házban. Szombaton pedig jubileumi Szent Gellért-búcsút ültek.

A sérülteknek hatalmas erőforrást jelent az elfogadás és az elismerés Fotó: Veres Nándor

Tevékenységpalettájukon a gyermekek és fiatalok keresztény szellemben való nevelése mellett kiemelt szerepet kaptak a fogyatékkal élők, sérültek.

Arcok, vallomások

Előbb a sérültek mutatták be a Szent László-misztériumjátékot majd a fiatalok a Panchinellót. Kinek, mit jelent az alapítvány tevékenysége? A csíkszeredai Ferencz Attila alapító tag kiemelte a közösségi munkát és a háttérimát. Hálát mondott a néhai Portik-Bakai Sándor plébános dinamizmusáért, küzdőképességéért és a kezdettől fogva kitartókért. Vallja: „A Jóisten csak arra tudja áldását adni, amiben kitartunk.”

Theil Emília önkéntes a kicsi háztól a nagyobbig tartó közös utat idézte fel. Sándor Lajos alpolgármester a település nevében mondott köszönetet, hogy fontos ügyet karoltak fel, kiemelve az odaadásukat és a szeretetüket.

{A}

Lakner Zoltán magyarországi egyetemi tanár, a Mocsáry Alapítvány egykori vezetője Teréz anya gondolatával mondott hálát: „a kis dolgokat nagy szeretettel” teszik.

A lövétei György Margit, sérültet nevelő szülő megköszönte a gyermeke szocializációjához nyújtott segítséget, a fejlesztő foglalkozásokat, a közösséget és az új barátokat. Ezekből nőtt ki a lövétei Bice-Bócák Társasága is. Kelemen Attila mozgássérültet a mindennapokban segíti az alapítvány, de munkahelyet is talált ott. Berki Szerénke támogató a családiasságot és az önkéntesek nagy számát emelte ki – jó érzés számukra az ügy mellé állni. Gábos Levente ifivezetőként osztotta meg gondolatait.

Fotó: Veres Nándor

A megérintő visszaemlékezés-sort György Attila alapító-vezető zárta: képes beszámolójából kitetszett a munka, szolgálat, elkötelezettség, ami az alapítványhoz kötődőket jellemzi. Majd egy perc csenddel emlékeztek alapító plébánosukra.

Áldáskérelmek

Megtudtuk: a Főegyházmegyei Ifjúsági Lelkészséggel új táborépületet terveznek Szelterszen. A továbbiakban Szabó László önkéntes és tanácsadó osztotta meg gondolatait majd Koncsag László plébános kért áldást a jövendőre.

Szombaton a szelterszi Szent Gellért-búcsú főcelebránsa Bátor Botond hargitafürdői pálos szerzetes volt, szónoka Tamás Barna főegyházmegyei ifjúsági lelkész. Zenélt az alapítvány Keresztény Ifi Zenekara. Végül leleplezték és megáldatták a Bodó Levente szentegyházi szobrászművész által készített Portik-Bakai-plakettet, ami a szelterszi Rehabilitációs Ház homlokzatán kapott helyet.