A Szent Gellért Alapítvány jövőjére koccintottak

Alapítók, munkatársak, önkéntesek, sérültek, fiatalok, támogatók és mindazok, akik együtt nőttek fel a Szent Gellért Alapítvánnyal, egy szívvel adtak hálát az elmúlt negyed századért pénteken a Gábor Áron Művelődési Házban. Szombaton pedig jubileumi Szent Gellért-búcsút ültek.

Tevékenységpalettájukon a gyermekek és fiatalok keresztény szellemben való nevelése mellett kiemelt szerepet kaptak a fogyatékkal élők, sérültek.

Arcok, vallomások

Előbb a sérültek mutatták be a Szent László-misztériumjátékot majd a fiatalok a Panchinellót. Kinek, mit jelent az alapítvány tevékenysége? A csíkszeredai Ferencz Attila alapító tag kiemelte a közösségi munkát és a háttérimát. Hálát mondott a néhai Portik-Bakai Sándor plébános dinamizmusáért, küzdőképességéért és a kezdettől fogva kitartókért. Vallja: „A Jóisten csak arra tudja áldását adni, amiben kitartunk.”

Theil Emília önkéntes a kicsi háztól a nagyobbig tartó közös utat idézte fel. Sándor Lajos alpolgármester a település nevében mondott köszönetet, hogy fontos ügyet karoltak fel, kiemelve az odaadásukat és a szeretetüket.

{A}

Lakner Zoltán magyarországi egyetemi tanár, a Mocsáry Alapítvány egykori vezetője Teréz anya gondolatával mondott hálát: „a kis dolgokat nagy szeretettel” teszik.

A lövétei György Margit, sérültet nevelő szülő megköszönte a gyermeke szocializációjához nyújtott segítséget, a fejlesztő foglalkozásokat, a közösséget és az új barátokat. Ezekből nőtt ki a lövétei Bice-Bócák Társasága is. Kelemen Attila mozgássérültet a mindennapokban segíti az alapítvány, de munkahelyet is talált ott. Berki Szerénke támogató a családiasságot és az önkéntesek nagy számát emelte ki – jó érzés számukra az ügy mellé állni. Gábos Levente ifivezetőként osztotta meg gondolatait.