A Homoród mente Népviseletben – ezúttal Homoródalmáson

Molnár Melinda 2018. szeptember 20., 17:49

Idén a Kis-Homoród mentén fekvő Homoródalmás lesz a házigazdája az 5. Homoród mente Népviseletben rendezvénynek – tudtuk meg Mihály Jánostól, a már hagyományosnak számító seregszemle ötletgazdájától.

Archív Fotó: Mihály Csaba

Szombat reggel tíz órától veszi kezdetét a regisztráció a Szabó Gyula Művelődési Ház kertjében. A népviseletbe öltözött csoportokat és a vendégeket kaláccsal, pálinkával és abásfalvi muzsikával fogadják. Az érdeklődők belelapozhatnak a negyedik alkalommal napvilágot látott Homoród mente című alkalmi lapba is, amelynek anyagát Mihály János történész gyűjtötte össze.

Utána az almási fúvószenekar kíséretében vonulnak az unitárius templomba, ahol tizenegy órától ökumenikus istentiszteletre kerül sor, Csete Árpád helyi unitárius lelkész, László István lövétei plébános és Kincses Kálmán székelyszenterzsébeti református lelkész közreműködésével.

Kiállítások, népviseleti bemutató

Az ünnepség a helyi Művelődési Házban köszöntőbeszédekkel folytatódik, majd sor kerül a Kárpát-medencei népviseletek kiállítás megnyitására, amelyet a jászberényi Csángó Fesztivál Alapítvány és munkatársai, Papp Imre és Péterbencze Anikó jóvoltából tekinthetnek meg az érdeklődők.

{A}

Az Őseink viseletben című fotókiállítás anyagát a homoródalmásiak gyűjtötték össze, ebből – Balázs Ödön székelyudvarhelyi fotográfus szakmai közreműködésével – száz fényképet állítanak ki a helyi művelődési házban.

A megnyitó után kezdetét veszi a rendezvény fő látványossága, a népviselet-bemutató, amely kulturális műsorral és abásfalvi muzsikával zárul. A közösségépítő, hagyományápoló és értékmentő rendezvény a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szervezésében, Szász Jenő elnök fővédnökségével, a Homoródalmási Önkéntesek Egyesület, a helybéli unitárius egyházközség és a polgármesteri hivatal együttműködésével valósul meg.

Utazási lehetőség

Szombat reggel fél kilenckor célirányos autóbuszok is indulnak a rendezvényre Székelyudvarhely–Kénos–Homoródszentmárton –Városfalva–Homoródszentpál–Oklánd–Homoródalamás, valamint Szentegyháza–Lövéte–Homoródalmás útvonalon. A rendezvénnyel és a szállítással kapcsolatosan érdeklődni Mihály Jánosnál lehet a 0746–281013-as telefonszámon.