Népi mesterségeket sajátíthatnak el az ingyenes csíkcsobotfalvi kézműves táborban

Kömény Kamilla 2018. szeptember 20., 10:30

Többek között a bútorfestés, fazekasság, nemezelés, bőrművesség mikéntjébe tekinthetnek be, illetve ezeket próbálhatják ki azok az érdeklődők, akik részt vesznek a jövő héten zajló ingyenes kézműves táborban Csíkcsobotfalván.

Képünk illusztráció Fotó: Lukácsi Lehel

Elsősorban népi mesterségek sajátíthatók el a Csobod Öröksége Egyesület által szeptember 24-28. közötti szervezett kézműves táborban, ahol a 15 évnél fiatalabb és idősebb résztvevők külön programpontokba kapcsolódhatnak be – számolt be Antal Imre és lánya, Eszter. A szervezőcsapat tagjai azt is megosztották velünk, hogy Csobotfalván a Kájoni János utca 105. szám alatt tartják majd a foglalkozásokat:

a felnőttek egész napos programon vehetnek részt, míg a gyermekeket az iskolaidő után, délután várják a különböző tevékenységekkel.

{A}

A 15 évnél idősebbek napközben kipróbálhatják a fazekasságot, bőrművességet, nemezelést, kályhacsempe készítést, faművességet, bútorfestést, vászonszövést gyakorló kézművesek vezetésével – akik többségében a Népművészet Ifjú Mesterei-díj tulajdonosai –, valamint igény szerint népi hangszeroktatást is tartanak a táborozóknak.

A gyermekek eközben népi játékokkal, faművességgel, szövéssel és fonással ismerkedhetnek meg. A hét folyamán két előadást hallhatnak a táborozók: szeptember 25-én, kedden Győri Virág és Tóth Zoltán TűZVirág kályhacsempékről, szeptember 26-án, szerdán pedig Antal Imre a csobotfalvi hagyományokról értekezik. Esténként minden korosztály bekapcsolódhat a néptánc- és népdaltanulásba.

A táborban való részvétel ingyenes, az utazás,

szállás és étkeztetés ugyan nem biztosított, de igény esetén a szervezők segítséget nyújtanak a keresésben. További információk a 0754-680 617-es és 0753-071 989 telefonszámokon kérhetők, a teljes program pedig elérhető a Kézműves tábor Csíkcsobotfalván Facebook-oldalon.