Portugáliában gyakorlatozhatnak a gyergyószentmiklósi fiatalok

Baricz-Tamás Imola 2018. szeptember 17., 13:32

 A gyergyószentmiklósi Batthyány Ignác Szakközépiskola uniós projektet indított el a tanintézetben járó diákok szakmai fejlődéséért. Az Erasmus+Lehetőségek – hargitai fiatalok felkészítése a holnap kihívásaira! – címmel indított programban 42 fiatal vesz részt.

Fotó: Baricz-Tamás Imola

A tanintézet vezetői a programban érintett évfolyamokat, osztályokat hívták meg az induló projekt bemutatására. Farkas Zoltán, a Batthyány Ignác Szakközépiskola igazgatója pénteken délelőtt ismertette azokat a lépéseket, melyek szükségesek ahhoz, hogy a fiatalok Portugáliába utazva szakmailag fejlődjenek.

{A}

A részvételi szerződést megkötöttük, nem látom semmi akadályát annak, hogy induljon a program. Az állat-egészségügyi, élelmiszer-ipari és a pincér-szakács szakon tanuló diákoknak szól ez a lehetőség. A különböző szakokon lévő diákok három különböző időpontban utaznak majd Portugáliába, hogy gyarapítsák tudásukat

– mondta Farkas Zoltán. Az állat-egészségügyi szakon tanulók farmon, az élelmiszer-ipari szakosok pékségben, a pincér-szakácsok pedig turisztikai központokban, vendéglátó egységekben gyakorlatoznak.

A szakmai gyakorlatok alatt a diákoknak az utazásukat, ellátásukat állja a program. Megtudtuk, az érintett fiatalokkal és szüleikkel nemsokára sor kerül a szerződéskötésre is.

Az uniós program bemutató rendezvényén Glodeanu Cristinel Fănel, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelő helyettese is részt vett. Mint mondta,

Hargita megyében közel negyven tanintézet csatlakozott az Erasmus+ programhoz, segítve a fiatalok szakmai gyakorlaton való részvételét.

A program által a fiatalok más európai országokban is kiutazhatnak, tanulhatnak, ami óriási tapasztalatot, előnyt jelent számukra a majdani munkavállalásban is, ismertette többek között az elöljáró.