Új prioritások a gyergyószéki futsalcsapatoknál

Gergely Imre 2018. szeptember 12., 14:21

A generációváltásra való felkészülést és az alapos átalakulást fogja jelenteni a teremlabdarúgó 2. Liga vasárnap rajtoló 2018–2019-es szezonja az Inter Gyergyó számára. A remetei Kereszthegynél a tavaly szerzett rutinra alapozva a jobb helyezést célozták meg.

Idén a felnőttek és az U19-esek között is lesz gyergyószéki rangadó. Archív Fotó: Gergely Imre

A két gyergyószéki teremlabdarúgó-együttes háza táján az egyik legfontosabb újdonság, hogy mind az Inter, mind a Kereszthegy csapatot szeretne indítani az U19-es korosztályú országos bajnokságban.

Örvendetes, hogy vannak fiatalok, akik teremfocizni szeretnének – ők most lehetőséget kapnak a játékra, komoly mérkőzéseken szerezhetnek tapasztalatot, mielőtt átlépnének a felnőttek világába.

{A}

A benevezések még nem zárultak le, így a pontvadászat programja sem végleges, de az elképzelések szerint több, régiók szerint összeállított csoportot alakítanak majd ki. A csoportok legjobbjai egy országos döntőn találkoznak, itt dől majd el a bajnoki cím sorsa.

Elvárások a fiataloktól

Mint Pál Nándor, a Kereszthegy képviselője elmondta, Gyergyóremetén megvan a szükséges keret az U19-es csapathoz. A fiatalok lelkesek, ígérik, hogy komolyan veszik a feladatot, mindig meglesz a megfelelő létszám a mérkőzéseken.

Ők egyébként a felnőttek között is játszanak, és többen már tavaly is meghatározó csapattagok voltak a Kereszthegynél. A bajnokságban való részvétellel járó költségek nem tűnnek túl megterhelőnek, rövidebb távú utazások várnak az ifikre, ugyanis várhatóan Hargita és Kovászna megyei csapatok alkotnak majd egy csoportot.

Fotó: Gergely Imre

Az Internél jelenleg arra készülnek, hogy az idei U19-es együttes már a generációváltás egyik fontos lépését fogja jelenteni. Még dolgoznak az ifjúsági játékoskeret összeállításán, de már hosszabb távra terveznek velük.

„Az ifi játékosokkal egészülne ki a felnőtt csapat, és ha sikerül megszerettetni a fiatalokkal a sportágat, akkor

jövőre a megmaradt veteránokkal és a lelkes fiatalokkal indulna el a 2. Ligában az Inter.

Ha pedig nem áll kellő számú tapasztalt játékos a rendelkezésünkre, akkor marad csak az U19, amíg sikerül újra kiépíteni egy ütős gárdát, amely megállja helyét a másodosztályban is” – fogalmazott Portik Csaba, az Inter Gyergyó csapatkapitánya.

Hozzátette, alakulatuk mindenképpen átszervezésre szorul, új rendszert kell kiépíteni. Türelemmel, sok munkával jövőre egy olyan felfrissült Inter Gyergyót akarnak összeállítani, amely eredményes lesz, jó meccsekkel szolgálja ki közönségét.

Változások, illetve stabilitás

„Úgy néz ki, hogy az eddig megszokott Inter Gyergyót ebben az idényben látja utoljára a közönség. Ezt azért is mondom, mivel a csapatban sokan vannak, akik a Gyergyószentmiklósi VSK-ban, nagypályán is játszanak, és szeretnék segíteni a VSK-t a feljutásban. Számukra az a prioritás.

Aztán vannak, akiknél más a prioritás, a család, a munkahely természetesen fontosabb szerepet tölt be, mint a foci, így nem mindig lehet rájuk számítani. 

Ezért valószínűleg az edzések és a meccsek is az eddig megszokottnál nehezebben fognak kialakulni” – foglalta össze Portik Csaba.

Előrelépnének a tabellán

A Kereszthegynél ellenben szinte változatlan a tavaly összeállt keret. Mindenki folytatja, új játékosuk pedig egy van, Madéfalváról Mihály Attila érkezett. Egyértelmű a célkitűzés: a 2017–2018-as „újoncidény” 9. helyénél jobbat szeretnének elérni.

A múlt idényben tapasztalatot gyűjtöttek a remeteiek, most már feljebb tették a mércét. Archív Fotó: Portik-Bakai Ádám

Ezúttal már nem kell attól tartani, ami a múlt idény elejét jellemezte, hogy a tapasztalatlanság miatt megijedtek a mérkőzéseken, és emiatt akár nyerhető összecsapásokat veszítettek el. A megszerzett rutinnak már meg kell mutatkoznia – vélte Pál Nándor.

Mindenképpen a tabella első felében szeretne végezni a tavaly 10. helyen végzett Inter Gyergyó is, de a fő cél az ifjúságiakra való koncentrálás.

Egyelőre csak az Inter lép pályára

Vasárnap 16 órakor Bodzavásáron (Buzău), a Fortius 2014 vendégeként kezdi el idei menetelését az Inter Gyergyó, hazai pályán pedig szeptember 23-án a Futsal Ceahlăul Piatra Neamț ellen mutatkozik be.

A Kereszthegy számára halasztással indul a szezon, a nyitófordulóban a Pro Academy Fălticeni lenne az ellenfél Remetén, de a vendégek a találkozó elnapolását kérték. A csapat így csak a második fordulóban játszik először, szeptember 23-án a Galaci United II. vendége lesz.

Szurkolóikat valamennyire kárpótolhatja, hogy csütörtökön este nyolc órától felkészülési mérkőzésen láthatják a Kereszthegy legénységét, a helyi sportcsarnokban egy csíkszeredai csapat lesz az ellenfél.

Az Interrel kapcsolatban még fontos megemlíteni, hogy ebben az idényben nemcsak a megszokott helyszínen, a gyergyószárhegyi csarnokban játszanak, hanem – amennyiben a lehetőségek engedik – szeretnének néhány hazai meccset a gyergyószentmiklósi Basilides Tibor Sportcsarnokban is megrendezni, hogy közelebb kerüljenek a szentmiklósiakhoz.

Teremlabdarúgás, 2. Liga, 1. forduló:
Ceahlăul Piatra Neamț–Marosvásárhelyi VSK – pénteken 18 órától
Fortius 2014 Buzău–Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó – vasárnap 16 órától
Segesvári Pro Tineret–Kézdivásárhelyi SE – vasárnap 17 órától
Remetei Kereszthegy–Pro Academy Fălticeni – halasztva
a Galaci United II. szabadnapos lesz.