Ifinapok Gyergyószentmiklóson

Pethő Melánia 2018. szeptember 12., 12:40

Összeálltak a csapatok, tagjaik között már a szereposztás is megtörtént – 160 fiatal készül a legjobbat kihozni magából a szerdától vasárnapig tartó Gyergyói Ifinapok próbatételein.

Hagyományos mozzanat: a Szeretetkonyhának gyűjtenek, adományoznak az ifinapozók. A lakók is csatlakozhatnak. Archív Fotó: Balázs Katalin

Nyolc csapat jelentkezett az idei Ifinapok programjaira, valamennyi teljes létszámmal, így 160 résztvevővel rajtol a rendezvény idei, sorban a 15. kiadása. A régi játékosok már tudják, hogy „kőkemény bulira” vállalkoznak, az újak pedig a napok óta tartó eligazításokon, megbeszéléseken szembesülhettek azzal, hogy komoly melléállás nélkül nem sokat ér a részvétel. Öt nap alatt számos próbatétel vár rájuk,

az összesen 60 programszámnak csak elenyésző része szól felhőtlen szórakoztatásról. A zöme kihívásokkal teli lesz,

ügyességet, fizikai felkészültséget, kreativitást, logikát, tárgyi tudást, általános műveltséget, csapatmunkára való nyitottságot igényel. Ezek nélkül teljesíthetetlen a nagy vetélkedő, ahol a próbák alatt kapott pontok alapján alakul majd ki a végső rangsor.

Vissza a kőkorszakba!

Az idei téma a kőkorszak lesz, ehhez több próbatételt igazítottak a szervezők. A csapatoknak például azon kell ügyeskedniük, hogy kőkorszaki szállítóeszközöket építsenek, barlangrajzokból graffitiket készítsenek, vagy bizonyos számítógépes játékok „kőkorszaki” formáját tudják kezelni.

Ha nem is a jelzett korban keletkezett először vihar az erdőben, de minden bizonnyal akkor is volt – ez lesz az a szimulált helyzet, amiből kiindul az egyik fontos esemény, a katasztrófavédelmi gyakorlat – tájékoztatta lapunkat Málnási Andrea, az Ifitéka vezetője. Hozzátette, a nagy kedvencek idén is helyet kapnak a programok között, de ezek mellett új próbatételek is lesznek. Ilyen lesz például a rádiós élő tudósítás, ahol

a riporternek kinevezett csapattagok a Mix FM mozgóstúdiójában beszélgetnek majd ismert és közismert személyiségekkel.

A koncertek, előadások bárki számára nyitottak

Persze, a fiatalok szórakoztatásáról is gondoskodnak a szervezők. Erre szolgálnak az esti koncertek, amelyek bárki számára nyitottak – jelzi Málnási Andrea. Csütörtökön a Salamon Ernő Gimnázium diákjainak koncertjét nézhetik, hallgathatják meg, pénteken a Rafters és a 4S Street, szombaton a No Sugar, vasárnap pedig Bagossy Brothers Company koncertezik a művelődési ház környékén lévő szabadtéri színpadon. A fellépések minden este 9 órától kezdődnek.

{A}

Nyilvános továbbá a szerda este 8 órától kezdődő programszám is: A terrorizmusról alapfokon címmel Bara Attila terrorelhárítási tanácsadó tart előadást a művelődési ház nagytermében. Mindenki utazgat a világban, és a biztonságos otthontól távol, nagyvárosokban sajnos megvan a lehetőség, hogy éppen egy terrorakció történik. Mit tegyen ilyenkor az ember? – erre kapnak majd válaszokat a hallgatók.

Csütörtök délután 6 órától ugyancsak a nagyteremben tart előadást Kalóz György János pszichológus Ne szúrd el a karriered! címmel.

A szervezők a csütörtöki felvonulás alkalmával is számítanak a lakók bekapcsolódására. Azokat várják szívesen a Szent István térről 15 órakor induló menet soraiba, akik a játékban résztvevő csapatokkal együtt a Szeretetkonyha számára szeretnének tartósélelmiszer-adományt eljuttatni.