A változás éve következik a Kalász lakótelepen

Kovács Attila 2018. szeptember 12., 11:01

Rövidesen munkához lát a kivitelezéssel megbízott cég, és elkezdődik Csíkszeredában a Kalász lakótelep felújítása. A bádoggarázsok bontását jövő tavaszra tervezik, mivel első szakaszban az új esővíz-elvezető hálózatot építik meg, illetve részlegesen kicserélik a szennyvízvezetéket.

Így néz ki a Tető utca a Kalász lakótelepen. Már nem sokáig Fotó: Gecse Noémi

Az eddigi legnagyobb méretű, és legtöbb pénzbe kerülő lakótelep-felújítás kezdődik el Csíkszeredában rövid időn belül, miután kivitelezési szerződést írtak alá a közbeszerzési eljárás során nyertes ajánlatot benyújtó céggel. Mint Szőke Domokos alpolgármester tájékoztatott,

a szerződéskötés hétfőn történt meg, és nemsokára kiadják a kezdési utasítást is.

Jól ismert csíkszeredai cég, az ING Service Kft. kapta a megbízást, a szerződés értéke 14 millió lej – tudtuk meg.

{A}

Nemcsak a Kalász lakótelep kiterjedése, és elhelyezkedése miatt jelentős a felújítás értéke, hanem az építőiparban idén év elején tapasztalt árrobbanás miatt is, amely a beruházások érezhető drágulását hozta. Így a Kalász lakótelep esetében a felújítás becsült értékét ezelőtt három évvel áfástól 9,5 millió lejben határozta meg az önkormányzati képviselő-testület, ezt a összeget tavaly 11,7 millióra növelték, viszont a májusi tanácsülésen 14,7 millióra kellett emelni.

A költségek egy részét a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) biztosítja, amely utólagos elszámolással 8,7 millió lej értékű támogatást biztosít a munkálatokhoz, a többit a város költségvetéséből fedezik.

A Kalász lakótelep esetében idén a második közbeszerzési eljárás zárult sikerrel, mivel első alkalommal a korábban becsült értéket jelentősen meghaladó ajánlatok érkeztek, és emiatt az eljárást fel kellett függeszteni – ezt követően történt meg a várható költségek növelése.

A beruházás első szakaszában vezetéképítés kezdődik, mivel a lakótelepen új esővíz-elvezető hálózatot kell létrehozni. Ezzel egy időben a meglévő szennyvízhálózat egyes szakaszaiba új vezetékeket építenek be. Szőke Domokos elmondta, az ütemezésről a napokban egyeztetnek a kivitelezővel, és az is eldől, hogy melyik részen kezdődnek a földmunkák. Amennyiben a vezetékek nyomvonalai bádoggarázsokat is érintenek, ezeket le kell majd bontani, de közelebbről kevés ilyen beavatkozásra számítanak.

Az általános garázsbontás jövő tavasszal várható, amikor szükség lesz az elfoglalt közterületek felszabadítására a parkolók, és az úthálózat kialakítása érdekében.

A felújítás időtartama a szerződés értelmében tizenegy hónap, amelyben a munkavégzésre nem alkalmas téli hónapokat nem számolták bele. Annak függvényében, hogy az időjárás mikor teszi lehetővé tavasszal az idén elkezdődő munka folytatását, jövő év végére van reális esély a beruházást befejezésére – közölte az alpolgármester. Hozzátette, már az első szakaszban várhatók részleges útlezárások bizonyos szakaszokon, a vezetékek lefektetése, illetve az ásás miatt, ezekről a lakókat is értesítik. ,

Azon vagyunk, mint más lakótelepi felújítások esetében is, hogy biztosítsuk a lakóknak a behajtás lehetőségét a felújítás ideje alatt

– közölte Szőke Domokos, megjegyezve, a beruházás során végig számítani kell közlekedési korlátozásokra a Kalász lakótelep különböző részein.

Fotó: Gecse Noémi

Parkolók a bádoggarázsok helyett

A tervezett munkálatok során új út- és járdaburkolatok készülnek, a Tető utcában egyelőre megmarad a kétirányú forgalom, az utca szélén oldalparkolókkal. A lakótelep központi részén megemelt szintű gyalogosbarát burkolatot terveztek, parkolóhelyek nélkül. A kiviteli terv összesen 492 új parkolóhely kialakítását tartalmazza, az átalakítás része a 145 pléhgarázs lebontása is. Emellett 66 fa kivágását tervezték, helyettük 294-et ültetnek, és teljesen felújítják a közvilágítási hálózatot.

A lakótelepre vezető, igen leromlott állapotú lépcsősor továbbra is egyenesen vezet majd fel, közben viszont pihenőket alakítanak ki és padokat helyeznek el. A tervben négy játszótér, és egy sportpálya korszerűsítése is szerepel, utóbbi a Székely Károly Szakközépiskola mellett található.