Sikerült triplázni: több mint százhúsz tanszercsomagot állítottunk össze az adományokból

Barabás Hajnal 2018. szeptember 11., 11:07

Lezárult a tanszergyűjtési akció, amelyet a Székelyhon a csíkszeredai Juventutti Alapítvánnyal közösen szervezett, hogy megkönnyítse az iskolakezdést a csíkszéki rászoruló gyermekeknek. Az adományozóknak köszönhetően végül több mint 120 tanszercsomagot állítottunk össze.

Fotó: Pinti Attila

A múlt heti összesítés után a meglévő 84 csomag mellé újabb negyven csomagra való adomány gyűlt. Ezeket a tanszereket a napokban osztottuk ki a szegény körülmények között élő, sokgyermekes családban nevelkedő iskolásoknak.

{K1}

Többek között Madéfalván és Csíkrákoson jártunk, továbbá meglátogattunk néhány csíkszeredai családot is.

Csíkrákoson egészen a falu szélén, a vasúton túli övezetben élő, sokgyermekes családokhoz jártunk a múlt héten, hogy átadhassuk a tanszeradományokat. Az első házban Páll Mária fogadott bennünket, aki három gyermeket nevel, de csak az egyik iskoláskorú, a legnagyobbik fia, István, aki idén kezdte meg a harmadik osztályt. A harmadikos fiú örömmel bontotta ki a csomagot.

Fotó: Pinti Attila

A szomszédjukban élő, másik Páll családhoz is vittünk három csomagot. A kis házban hatgyermekes család él, itt is elkélt a támogatás.

Madéfalván többek között Balla Barbara negyedik osztályos tanulónak adtunk át tanszercsomagot. A kislány legjobban a telepakolt tolltartónak örvendett, aztán érdeklődésünkre azt is elárulta, hogy egyik kedvenc tantárgya a román nyelv. Végül megköszönte a sok tanszert, amit adományba kapott.

Fotó: Pinti Attila

Csíkszeredában is osztottunk tanszercsomagokat, több helyszínre is ellátogattunk, köztük a taplocai Szabó családhoz is, ahol nyolcan vannak testvérek. Lehel első, Botond pedig előkészítő osztályt kezdett hétfőn, mindkettejüknek egy-egy adományt nyújtottunk át az édesanyjuk jelenlétében. A két gyermek az udvaron bontotta szét a csomagokat, minden egyes darabnak külön örvendve.

Fotó: Pinti Attila

Nagy mennyiségben gyűlt

Az augusztus 21-én indított tanszergyűjtő akciónk során, amelyet a Juventutti Alapítvánnyal közösen bonyolítottunk le, több mint 120 csomagot állítottunk össze az adakozóknak köszönhetően. Ezeket többek között csíkrákosi, madélfalvi, csíkkarcfalvi, csíkszentimrei, csíkmadarasi, csíkmindszenti, valamint csíkszeredai tanulóknak osztottunk ki a napokban.

A tavalyi gyűjtés során több mint 40 gyermeknek tudtunk összeállítani csomagot, idén ennél jóval többet sikerült kiosztani, hiszen százhúsznál is többen részesülhettek a tanszertámogatásból.

{A}