Japánsztrájk az „alkalmazhatatlan, szakmailag megalapozatlan” kormányrendelet miatt

Bíró Blanka , Molnár Rajmond , Rostás Szabolcs 2018. szeptember 10., 08:18

Több székelyföldi magyar tanintézetben is japánsztrájkkal kezdődik hétfőn az iskolai év, tiltakozásképpen a nemrég elfogadott, ám már hatályos kormányrendelet miatt, ami szerint román szakos tanárok tanítják a román nyelvet a magyar kisdiákoknak.

Képünk illusztráció Fotó: Veres Nándor

Az oktatási minisztérium éppen a szünidő utolsó napján, pénteken délelőtt küldte ki azt a körlevelet, amiben leírja, miként kell alkalmazni a gyakorlatban a vonatkozó rendeletet – számolt be sajtótájékoztatón Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő és Kocsis Annamária, a magyar tannyelvű elemi oktatásért felelő Kovászna megyei szaktanfelügyelő.

Mint leszögezték,

alkalmazhatatlan, amit a miniszter elvár, ugyanakkor szakmailag is megalapozatlan,

ennek ellenére feltérképezik, hány román szakos tanárra lenne szükség, hányan vállalják, hogy tanítanak elemiben, másrészt a magyar tanítók azt vállalták, hogy egyelőre akkor is megtartják a román órákat, ha ezért nem fizetik őket.

{A}

A miniszteri körlevél azt részletezi, kik tarthatják meg a román órákat a magyar elemi osztályokban, a hosszas felsorolásból csak a magyar tanítók maradtak ki, úgy tűnik, őket semmiképp nem tartja erre alkalmasnak a miniszter. Elsősorban azokat a román szakos tanárokat kell bevonni, akik versenyvizsga során kaptak végleges állást, majd, akik versenyvizsgáztak, de nem jutottak katedrához. Ha a tanintézeten belül ezt nem lehet megoldani, akkor

más iskolából, más településről, sőt az ország más megyéiből is lehet román szakos tanárt alkalmazni.

Ha így sem sikerül lefedni az igényt, akkor a román tagozatos tanítók is megtarthatják a magyar tannyelvű osztályokban a román órát, ez esetben őket szakképzetlenként fizetik ezekért az órákért.

Kiss Imre azonban abban bízik, sikerül rövid időn belül meggyőzni Valentin Popa oktatási minisztert arról, hogy változtassa meg az álláspontját, hétfőtől mindenképpen még a magyar tanítók tartják meg a román órákat.

A hétvégén több erdélyi magyar tanintézet is bejelentette: japánsztrájkkal tiltakozik a rendelet ellen. A csíkszeredai József Attila Általános Iskola közösségi oldalán tette közzé, hogy – társulva az ország több magyar oktatású intézményéhez – a tanévnyitó napján fehér karszalag viselésével japánsztrájkba kezdenek, ezáltal is jelezve a 2018/9. számú sürgősségi kormányrendelet „átgondolatlan, jogszerűtlen és megalázó rendeletével szembeni tiltakozását”.

Tiltakoznak a mód ellen, ahogy stratégiai jelentőségű kérdésekben konzultáció és előzetes tervezés nélkül hoznak tízezreket érintő döntést. 

Arra kérik a szülőket, hogy támogassák a tiltakozást, ez meg is történt, hiszen szombaton Öltöztessük fehérbe a tanévnyitókat címmel tett közzé felhívást a romániai Magyar Szülők Szövetsége, amelyben arra kér mindenkit, aki részt vesz a hétfői tanévnyitón, hogy vigyen fehér zászlót, lepedőt vagy abroszt, „bármit, ami fehér”, és emelje magasba, ezzel csatlakozva a magyar pedagógusok japánsztrájkjához.

Ferencz Salamon Alpár csíkszeredai József Attila Általános Iskola igazgatója érdeklődésünkre közölte, a tiltakozó akciót tanintézet pedagógusközössége indítványozta, a kezdeményezést pedig az iskola vezetősége is támogatta.

Felelőtlenség, hogy néhány nappal iskolakezdés előtt olyan radikális változást vezetnek be, amelyet sem előzetes felmérés, értékelés, sem az érintettekkel való konzultáció nem előzött meg

– fogalmazott. Az igazgató szerint a legfelháborítóbb, hogy a szaktárca pénteken átiratban pontosította a szóban forgó kormányrendelet alkalmazási módszertanát, amely arról rendelkezik, hogy amennyiben nincs felső tagozatos szakképesített tanár az iskolánál, akkor kik taníthatják az elemiseknek a román nyelv és irodalmat. „A felsorolás értelmében jóformán bárki taníthatja a románt, csak az osztály pedagógusa nem” – nehezményezte az intézményvezető. Hangsúlyozta, számos Hargita megyei magyar iskola jelezte, hogy csatlakozik a demonstráló akcióhoz, a japán sztrájk pedig csak a kezdeti tiltakozási forma.

Hargitai főtanfelügyelő: megoldjuk

Görbe Péter, Hargita megye főtanfelügyelője a kormányhatározat gyakorlatba ültetésének módozatain gondolkodik. Tőle tudjuk, hogy a kormányrendelet előírásait a tanévkezdést követő első napokban még nem alkalmazzák a megyei iskolákban, így továbbra is a tanítok oktatják a román nyelvet és irodalmat az elemiseknek.

„Jelenleg is foglalkozunk azzal, hogy tudjuk az órákat román szakos tanároknak odaadni, mivel új pedagógusok alkalmazására lesz szükség ahhoz, hogy gyakorlatba ültethessük a vonatkozó kormányrendeletet. Eddig nem volt idő a megoldásra, tanévkezdést követően összeülünk a tanfelügyelőkkel, megnézzük, hogyan cselekedhetünk legrövidebb időn belül, amennyiben semmi sem változik addig. Nekünk mint hivatal intézkednünk kell, hogy amit a kormány és a minisztérium elrendelt, valami módon megoldjuk” – nyilatkozta vasárnapi megkeresésünkkor a főtanfelügyelő, aki szerint lehet hogy hasznos a szóban forgó kormányrendelet, viszont „sokkal jobban elő kellett volna készíteni”.