Ezzel a válasszal készül az SZNT a román államnak, amiért elutasította az autonómiatervezetet

Rostás Szabolcs , Székelyhon 2018. szeptember 07., 11:43

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) közvitára bocsátotta azt az állásfoglalását, amelyben az autonómiatervezete parlamenti elutasítása során felhozott érvekre válaszol.

Autonómiaigény Székelyföldön. Nem csak fellángolás. Képünk illusztráció Fotó: Gecse Noémi

A bukaresti Törvényhozási Tanács által megfogalmazott érveken alapulnak az SZNT szerint a parlamentben tavaly decemberben benyújtott székelyföldi autonómiastatútum-tervezetét elutasító határozatok. A szervezet szerint ez az álláspont számos tévedést, valótlan állítást és az európai értékrendtől idegen értelmezést tartalmaz, amelyek cáfolatának joga a székely közösséget illeti meg. Ezért bocsátotta közvitára a törvényszövegek jogharmonizációját vizsgáló parlamenti szerv érveinek tételes cáfolatát.

Az SZNT valótlan állításnak nevezi, hogy az autonómiastatútum törvénytervezete „egy különálló állami entitás létrehozását célozza, amely az egységes román nemzetállammal párhuzamosan működne”. Közölte, valójában

a törvénytervezet Románián belül hozna létre egy olyan közigazgatási egységet, amely többlethatáskörökkel rendelkezik, hogy az őshonos, többséget alkotó nemzeti közösség önazonosságának védelmét szavatolja.

Hozzátette, Európában jelenleg is működnek területi autonómiák olyan országokban, amelyek szintén egységes és oszthatatlan nemzetállamoknak tekintik magukat. Az SZNT idézte ugyanakkor Románia 1954-es alkotmányát, amely „egységes, szuverén és független államként” határozta meg az országot, de a „magyar népesség közigazgatási-területi autonómiáját” is szavatolta.

{A}

Az SZNT szerint a román állam elutasító álláspontját megfogalmazó törvényhozási tanács úgy hivatkozik az Európa Tanács dokumentumaira, mintha az ET elutasítaná a területi autonómia gyakorlatát. „Paradox módon még az (ET) 2003/1334-es számú határozatát is így értelmezi, amely a valóságban éppen a területi autonómiát ajánlja mint a konfliktusok megelőzésének hosszú távú biztosítékát” – áll az MTI által idézett dokumentumban.

Az SZNT emlékeztet, hogy Románia az ET-hez történő csatlakozásakor egyoldalú kötelezettséget vállalt az 1993/1201-es ajánlás teljesítésére, amely részévé vált az 1996-ban megkötött román–magyar alapszerződésnek is, és ezáltal törvényerőre emelkedett Romániában. Az SZNT arra kéri a székelyeket, az erdélyi magyarokat,

támogassák aláírásukkal a román állam érvelésének cáfolatát,

és ha észrevételeik vannak, ezeket továbbítsák az SZNT címére (szntiroda@gmail.com). A szervezet a véglegesített álláspontot a támogató aláírásokkal együtt fogja továbbítani Románia kormányának és parlamentjének.