Tarthatatlan helyzet: meg kellene reformálni a tanügyi igazolások rendszerét

Bíró Blanka 2018. szeptember 06., 17:42

A tanév elején igazolások százait kell kiállítsák a háziorvosok, ami feleslegesen terheli őket.

A bürokrácia a háziorvosokat sem kerüli el. Iskolakezdéskor tumultusra számítanak. Képünk illusztráció Fotó: Kristó Róbert

Sereș Lucia a háromszéki háziorvosok egyesületének elnöke lapunknak elmondta, az oktatási és az egészségügyi minisztérium közti megállapodás értelmében

a bizonylatokat az iskolaorvosok kell kiállítsák, de mivel sok tanintézetben nincs orvos, így végül a feladat nagy része mégis a háziorvosokra marad.

Az óvodások arról kell igazolást vigyenek, hogy egészségesek, míg a diákok arról, hogy részt vehetnek a testnevelés órákon. Seres Lucia hangsúlyozta, számukra nem prioritás az igazolások kiállítása, hiszen elsősorban a betegeket kell megvizsgálják, ellássák, éppen ezért türelmet kérnek az érintett szülőktől, de a tanintézetektől is, mert

egyszerre néhány nap alatt nem tudják kiadni a több száz dokumentumot.

Csak Kovászna megyében több mint 30 ezer óvodás és iskolás szerepel a nyilvántartásokban, miközben 103 háziorvos és öt iskolaorvos dolgozik. A háromszéki orvos ugyanakkor emlékeztetett, évek óta küzdenek azért, hogy megváltoztassák az iskolai igazolások rendszerét, hiszen ezek így ebben a formában teljesen értelmetlenek.

„A tanév elején megvizsgáljuk a gyereket, és leírjuk, hogy az egész évben járhat óvodába, részt vehet a tornaórákon. Egy év alatt sok minden változhat.

Akkor kellene igazolást kiállítani, ha a gyereknek valamilyen betegsége van

– részletezte Seres Lucia. Hozzátette, hasonlóképpen értelmetlen, amikor a kirándulások előtt kötelező kiváltani az orvosi igazolást. A pedagógus egy héttel korábban kéri a dokumentumot, hogy csatolni tudja az iratcsomóhoz, közben egy hét alatt a gyerek meg is betegedhet – érvelt az orvos.

Hiába próbálkoznak, hogy a rendszert módosítsák, a különböző minisztériumok válaszra sem méltatják őket.

„Ez egy abszurd helyzet. Értelmetlen dokumentumok százait állítjuk ki, töltjük az időnket, feleslegesen járatjuk és várakoztatjuk a szülőket, miközben a betegek gyógyításával kellene foglalkoznunk” – összegezte Seres Lucia.