A Három nővérrel indít a gyergyószentmiklósi Figura

Baricz-Tamás Imola 2018. szeptember 05., 13:10

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház csütörtök este 7 órától Albu István rendezésében mutatja be Csehov Három nővér című klasszikusát. A bemutatót követően az előadás szombat este 7 órától is látható lesz.

A Három nővér bemutatóját csütörtökön tartják. A fotók a darab próbáján készültek Fotó: Elekes Károly

„Az érzés, hogy elhagyja azt a helyet, azt a környezetet, amiben van, szinte minden emberben benne van, és néha előjön. Ilyenkor késztetést érez arra, hogy változtasson, találja meg a helyét máshol. Képesek vagyunk a környezetünket okolni, a befolyásoló tényezőket tenni felelőssé azért, amilyen helyzetbe kerültünk, és nem önmagunkba nézni. Keressük a külső megoldást, és a drasztikusabb változtatást választjuk, akár azt, hogy hagyjuk el a várost. Szakítás – a Három nővérben is ez foglalkoztat” – fejtette ki Albu István rendező.

Boldogságra vágyva 

Anton Pavlovics Csehov művei kortalanok. Olyan titkokat mesélnek a lélekről, melyek örök érvényű kérdéseket vetnek fel, és örökös kihívást jelentenek rendezőnek, színésznek és nézőknek egyaránt. Mert mindannyian ugyanarra vágyunk: a boldogságra. Banális és mégis megfejthetetlen a kérdés, hogy mit jelent boldognak lenni. Hogyan találhatjuk meg ezt az érzést? Mit kell tennünk azért, hogy ne múljon el? Mennyi vágy, bátorság, akarat, kitartás és tudatosság szükséges?

{A}

Irina, Olga és Mása nővérek. Fivérükkel, Andrejjel látszólag békésen élnek egy olyan csendes vidéki környezetben, amelyben szinte látni, ahogy a tea gőzölgése is lelassul. Másként telik itt az idő, mint Moszkvában – ahová mind visszavágynak. Ahogy múlnak a lelassult percek, végtelen terek nyílnak a nagy álmoknak, terveknek, önmegvalósításnak, karriernek és a lehetséges, vagy a lehetetlen szerelmeknek. Majd hirtelen valami megfoghatatlan akadályba ütközik minden. Pedig a csomagok útra készen, akár a három nővér is.

Fotó: Elekes Károly

Hogyan és meddig lehet létezni ott, ahol minden apró történést beleng az apa és egy olyan moszkvai gyerekkor emléke, ami az évek teltével már-már halványodni kezdett? A boldogság lehetőségei kifakulni látszanak, vastag porként telepszenek rá minden Moszkvába előkészített csomagra, álomra. Szinte észrevétlenül válik minden tragikussá, ami azelőtt csak szomorú, vagy nyomasztó volt. Pedig ez egy békés, csendes, vidéki környezet. Ahol akár boldogság is foganhatna – ajánlja az előadást a Figura.

Négy helyszínen, élő állatokkal

A négy helyszínen játszódó stúdióelőadást 12 éven felülieknek ajánlják. Felhívják a nézők figyelmét arra is, hogy az előadásban élő állatok, ló és galamb is szerepel. A produkció díszletét és jelmezeit Márton Erika tervezte, az előadás zeneszerzője Bocsárdi Magor, képzőművészként közreműködik Ferenczi Zoltán.

Fotó: Elekes Károly

A Három nővér szereposztása

Prozorov, Andrej Szergejevics – Bocsárdi Magor; Natalja Ivanovna – Boros Mária/Szilágyi Míra; Olga – Bartha Boróka; Mása – Vajda Gyöngyvér; Irina – Máthé Annamária; Kuligin, Fjodor Iljics – Moșu Norbert László; Versinyin, Alekszandr Ignatyjevics – Faragó Zénó; Tuzenbach, Nyikolaj Lvovics – Fodor Alain Leonard; Szoljonij, Vaszilij Vaszilijevics – Kolozsi-Borsos Gábor; Csebutikin – Nagy Csongor Zsolt; Anfisza – Tamás Boglár.