Emlékeket ment a Telefonos Szeretetszolgálat
A Telefonos Szeretetszolgálat legújabb projektjét indította a 6. Vásárhelyi Forgatagon, ahol egy régi Volkswagen kisbuszban berendezett fotóstúdióban örökíttethették meg magukat az arra járók, és adománnyal jutalmazhatták a kezdeményezést.
Sok olyan idős ember él közöttünk, akinek nincs kivel megosztania emlékeit, senki nem hallgatja meg, hogy milyen volt az élete, melyek voltak a legszebb, vagy legtragikusabb élményei, hol járt iskolába, kik voltak a barátai, teljesültek-e a vágyai, mindaz, amit egykor elképzelt magának. Ezért indított egy új projektet a Telefonos Szeretetszolgálat, amelynek munkatársai és együttműködői
olyan, egyedülálló, vagy magányosan élő idős személyeket szólítanának meg, akik elmesélnék az életüket.
{A}
A mesélőről egy fényképalbumot is készítenének, amelyt ajándékként megkapna, illetve, amennyiben elég pénz gyűlne össze, egy kötet is megjelenne az interjúkkal.
Sajó Norbert, a Telefonos Szeretetszolgálat vezetője, a projekt ötletgazdája érdeklődésünkre elmondta, egyelőre várják azoknak a személyeknek a jelentkezését, akik szívesen mesélnének.
– fogalmazott a kezdeményező, hozzátéve, hogy azokról az idős emberekről, akiknek nincs kinek mesélniük, nagy valószínűséggel fénykép sem készült már nagyon rég, ezért a riportert, aki beszélget vele, egy fotós is elkíséri, és egy fényképsorozatot készít. Mindez alatt egy szociális munkás felméri a helyzetét, a körülményeit, a fizikai állapotát, hogy a továbbiakban is tarthassák a kapcsolatot, és segítséget nyújthassanak számára. Amennyiben nem jelentkezik senki, hogy meséljen az életéről, a Telefonos Szeretetszolgálatának több száz idős és magányos személy nevét tartalmazó adatbázisából választják ki azokat, akiket majd megkeresnek, és akikkel elbeszélgetnek.
A projekt kezdeményezője elmondta, az ötlet akkor született, amikor Kolozsváron egy idős asszony, akivel telefonos kapcsolatban álltak, rosszul lett az utcán, az emberek mentőt hívtak, kórházba szállították, de már nem lehetett segíteni rajta. Bekerült a kórház hullaházába, de senki nem jött, hogy kikérje onnan, hogy a temetésével kapcsolatosan intézkedjen. A szomszédai sem ismerték, nem tudták, hogy van-e családja, ki látogatja, kivel áll kapcsolatban. Kolozsvár alpolgármesterének sikerült végül hosszas procedúrát követően kikérni a telefonszolgáltatótól a hívások listáját, onnan tudták meg, hogy a Telefonos Szeretetszolgálattal szokott beszélni. További hosszas és bonyolult bürokratikus eljárások után sikerült kivinni a holttestet a kórházból és a végső tisztességet megadva, eltemetni. A temetésen a lelkészi feladatot ellátó Sajó Norberten kívül még egy személy volt jelen, de hozzátartozók, ismerősök senki. „Talán nem voltak rokonai, vagy barátai, talán megszakította a kapcsolatot a hozzátartozóival? Történt valami az életében, valami tragikus, szomorú, amiről nem is mesélhetett senkinek? Már soha nem tudjuk meg. De szeretnénk, ha ilyen esetek nem fordulnának elő többé” – mondta Sajó, hozzátéve, hogy
sokan csak azért fordulnak az általa vezetett szolgálathoz, hogy beszélgethessenek valakivel, megoszthassák érzéseiket, gondolataikat, örömüket, bánatukat.
Tudta már a korábbi gyakorlatból is, hogy sokan vannak, akiknek nincs akivel beszélgetniük, de az a kolozsvári eset döbbentette rá, hogy a magány milyen súlyos következményekkel járhat.
A projektnek több résztvevője is van, három újságíró, három fotóriporter és szociális munkások. Valamennyien önkéntesen végzik az elvállalt feladatot, időkorlátok nincsenek, mint ahogy az sincs meghatározva, hogy interjú formájában, vagy összefüggő szövegként rögzítsék a beszélgetést, hogy teljes egészében, vagy csak érdekesebb részeket közöljenek belőle.
Az Időkapszula elnevezésű projekt anyagi hátterének megalapozásához a 6. Vásárhelyi Forgatagon indított gyűjtést a Telefonos Szeretetszolgálat. A Ligetben egy kisbuszban lehetett fotót készíttetni ingyen és cserébe adományozni, ki amennyit akart. Összesen 4389,5 lej és 500 forint gyűlt össze.