Egyház, ma: prédikáció után úgy érezték, tenniük kell valamit a faluért

Kömény Kamilla 2018. szeptember 03., 11:31

Egy vasárnapi szentmisén elhangzott prédikáció kapcsán spontán jött az ötlet Kászonjakabfalván, hogy valamit lehetne tenni a faluért. Az ötletelésből összefogás lett, és az elmúlt napokban a helyi közösség gyermektábort szervezett, játszóteret épített, szemétszedési akciót tartott.

Alig készült el, a gyermekek máris elfoglalták a Szent Jakab-játszóteret. Közös ügy Fotó: Gábos Albin

Együtt a gyermekekért elnevezésű gyermektábort tartottak augusztus 29. és szeptember 2. között Kászonjakabfalván. A Korpos Kamilla, Szász Katalin és András Tamás által megálmodott és a helyi közösség felkarolásával megvalósult táborba pénteken látogattunk el, ahol épp a frissen elkészült játszóteret vették birtokba a gyermekek, nagy üstben rotyogott a báránytokány, a gyermekek figyelmeztető táblákat festettek (Kérlek, ne dobd a szemetet a patakba!, Kérlek, vigyázz a játszótérre!), mogyorófavesszőből kerítést fontak, míg az asszonyok a helyi kultúrotthonban sürögtek, forogtak.

Prédikáció ihlette tenni akarás

Korpos Kamilla Marosvásárhelyen dolgozó tanítónő, aki családjával nyaranta sok időt tölt Jakabfalván, érdeklődésünkre elmondta, múlt vasárnap

a szentmisén elhangzott prédikáció kapcsán spontán jött az ötlet, hogy valamit szeretnének tenni a faluért.

S mivel úgy vélték, hogy legtöbbet segíteni úgy lehet, ha a gyermekekért tesznek valamit, így tábort szerveztek számukra. A tábor kezdetéig harminc helybéli gyermek jelentkezett, hogy csatlakozna a foglalkozásokhoz. Azt is megtudtuk, hogy nem csak közös játékkal, énektanulással, kézműves foglalkozásokkal teltek az elmúlt napok, hiszen szerdán adománygyűjtést tartottak énekelve a gyermekekkel, illetve ahol eljártak, összeszedték a szemetet a falu között, csütörtökön pedig a patak mentén gyűjtötték össze a felgyülemlett hulladékokat. Eközben

a helyiek felajánlásaiból, az egyház és az önkormányzat támogatásával faanyagot, eszközöket vásároltak, amelyből a segíteni akaró helybéliek péntekre Bodó József vezetésével összeállítottak egy kis játszóteret a kultúrotthon mellett.

{A}

Veress Sándor helyi plébános meglátása szerint, ahol van bölcső, játszótér, ott van jövő, van élet is. Hisz abban, hogy ott tud élet lenni, ahol Isten is ott van. Bevallotta, a kezdetektől támogatja a táborszervezőket, de csak jelenlétünkben tudta meg, hogy az előző vasárnapi prédikáció volt a közös gondolkodásuk elindítója. Annak kimondottan örül, hogy Jakabfalván vannak olyan helyiek, akik külön odafigyelnek a gyermekekre.

Közösségben az erő

Bodó József játszótérépítő kérdésünkre elmondta, amikor a szervezők megkeresték kérésükkel, szívesen fogadta a felkérést, örült, hogy a faluban építhetnek játszóteret. Véleménye szerint

az emberekben van jóindulat, csak kell valaki, aki összefogja őket,

és akkor hasonló megvalósításokat lehet közösségi összefogással elérni. András Zoltán polgármester is jelen volt a pénteki tábori eseményeken, érdeklődésünkre tisztázta, mindig az alulról jövő kezdeményezések a leghatékonyabbak, legtartósabbak, éppen emiatt ezeket mindig igyekeznek felkarolni. A gyermektábor záróeseményét vasárnapi szentmisén tartották, amikor is az ifjak előadták a táborban tanult énekeket, azt követően pedig a plébános megáldotta a Szent Jakab-játszóteret.