Több egyházi műemléképület felújítására is pályáztak

Barabás Hajnal 2018. augusztus 30., 13:54

Összesen 19 Hargita megyei műemléképület, többségében templomok felújítására benyújtott pályázatot hagyott jóvá Hargita Megye Tanácsa az idei műemlékvédelmi programjában.

A csobotfalvi Szent Péter és Pál plébániatemplom körüli kőkerítés felújítását is támogatják Fotó: Veres Nándor

Közzétették a Hargita megyei önkormányzat műemlékvédelmi pályázata nyerteseinek listáját, amely szerint hat csíkszéki (172 ezer lej), hat udvarhelyszéki (231 ezer lej), valamint hét gyergyószéki (196 ezer lej) műemléképület tatarozására, feljavítására hagytak jóvá finanszírozást. Mint Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke elmondta, legtöbb esetben egyházak nyújtottak be pályázatot, azonban

a sikeresen pályázók között van két természetes személy is, akik Gyergyószentmiklós központjában lévő műemléképületük homlokzatának tatarozására, illetve a tetőzetének rendbetételéhez a tervek elkészíttetésére kértek támogatást.

A felújítási munkálatok kivitelezését, valamint a tervek, tanulmányok elkészítését november végéig kell elszámolni, ehhez három hónap áll a pályázók rendelkezésére, a finanszírozást pedig december végéig kapják meg a megyei önkormányzattól.

Templomokat újítanak

Csíkszéken többek között

a csobotfalvi Szent Péter és Pál római katolikus templom körüli kőkerítés felújítási munkálatainak folytatására kaptak 40 000 lejes támogatást.

Továbbá a Csíkszentkirályi Úrkápolna felújítása érdekében tanulmányok, és tervek kidolgozására kaptak 14 900 lejes finanszírozást.

Udvarhelyszéken többek között a szentábrahámi unitárius templom javítási munkálataira 40 156 lejes támogatást biztosít a megyei önkormányzat, valamint a székelymuzsnai református templom felújításának megtervezésére 28 606 lejt.

Gyergyószéken a gyergyószentmiklósi Szent Miklós plébániatemplom körüli kőkerítés felújítására 50 000 lejes támogatást, illetve

a gyergyószárhegyi ferences kolostor restaurálásának megtervezésére 17 900 lejes finanszírozást biztosítottak.