Szinte minden van, és mégis tehetetlenek

Fülöp-Székely Botond 2018. augusztus 30., 09:17

Az ugye nem kérdés, hogy medvéből nincs hiány Székelyföldön. Most már áthelyezési engedélyeket is kibocsátott a környezetvédelmi minisztérium, sőt egy udvarhelyi vadászegyesületnek spéci csapdája is van, mégsem lehet használni. Mert ugye, bürokrácia is van.

Eddig csak Székelyudvarhelyen kötöttek szerződést a vadásztársulattal. Ott még nem kellett bevetni a medvecsapdát. Archív Fotó: Barabás Ákos

Noha több önkormányzat is jelezte, hogy szükség lenne a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület által készíttetett, Romániában egyedinek számító medvecsapdára, eddig ezt még egyszer sem használhatta a társulat – tudtuk meg Mărmureanu-Bíró Leonárdtól, a szervezet igazgatójától. Mint mondta, Udvarhelyszéken egyebek mellett Kányád, Homoródszentmárton és Korond község vezetősége is jelezte, hogy szükségük lenne a szerkezetre, ám

a törvények értelmében a csapdát addig nem vethetik be belterületeken, amíg nem kötöttek szerződést az adott önkormányzattal. Ez ugyanakkor időbe telik, hiszen a dokumentumok aláírása előtt egy erre vonatkozó határozattervezetet kell elfogadjanak a helyi képviselők.

Egyébként Székelyudvarhely vezetősége már régen megkötötte a szerződést, de ott nem garázdálkodtak medvék az elmúlt időszakban. „Bármi probléma is történjen Székelyudvarhelyen, azonnal kihelyezhetjük a csapdát” – fogalmazott Mărmureanu-Bíró Leonárd. Hozzátette, meglátása szerint a későbbiekben egyre nagyobb gondokat fognak okozni a medvék Hargita megyében, hiszen

a vadon termő gyümölcsök elfogytak, az élelmet kereső vadak pedig egyre közelebb merészkednek az emberek lakta környezethez.

Válaszra sem méltatták

Több hete küldött átiratot Hargita Megye Tanácsának a vadásztársulat, amelyben egyebek mellett arra kérik a vezetőséget, hogy mielőbb vásárolják meg azokat az altatólövedékes fegyvereket, amelyekre elméletileg pénzt különítettek el a költségvetésben – tudtuk meg Mărmureanu-Bíró Leonárdtól. Ezekre ugyanis nagy szükség van, ha el kell szállítani egy medvét.

A levélben arra is felkérték a megyei tanácsot, hogy szólítsák fel a helyi önkormányzatokat a vadásztársulatokkal történő szerződéskötésekre, különben nem tehetnek semmit a vadászok az egyes települések belterületein. Egy harmadik pontban támogatást is igényeltek az intézménytől, amelyből újabb három medvecsapdát építhetnek. Ezeket Gyergyószentmiklós, Maroshévíz és Csíkszereda térségeire szánják. Ők egyelőre nem kaptak választ az átküldött átiratra – közölte a társulat igazgatója.

{A}

Felkerestük Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsának elnökét, aki lapunknak azt nyilatkozta, nemrég alakították meg a nagyvadak kérdésével foglalkozó munkacsoportjukat, amely mindenki számára megfelelő megoldást szeretne találni a medvék belterületről történő elszállítására. Ebben egyébként nagy segítség lehet a vadásztársulat által készíttetett csapda is, amint sikerül bizonyos kérdéseket tisztázni a használatával kapcsolatban.

A tanácselnök arra is kitért, hogy intézményük rendszerint minden évben figyelmezteti a helyi önkormányzatokat, hogy kössenek szerződést a vadásztársulatokkal. Az altatólövedékes fegyverek megvásárlásával kapcsolatban annyit mondott, hogy ők erre nem költhetnek pénzt, ám támogathatják az önkormányzatokat ezek beszerzésében. „Sajnos eddig egyetlen ilyen jellegű kérés sem érkezett intézményünkhöz” – tette hozzá Borboly.

Újabb esély

A vadászegyesület Amerikából átvett módszerének lényege, hogy a medvecsapdával befogják a belterületen garázdálkodó nagyvadakat, majd zajokkal sokkolják, hogy féljenek az embertől. Ezután a vadászterületükön belül egy új, az emberek lakta területektől lényegesen távolabbi helyszínre szállítják a medvéket, ahol szabadon engedik. A kilövéseknél jóval humánusabb módszer lényege, hogy újabb esélyt adnak a nagyvadnak – magyarázta Mărmureanu-Bíró Leonárd, hozzátéve, hogy ha egyes egyedeknél nem válik be a módszer, akkor azokat mindenképp el kell pusztítani. Megjegyezte, szükség esetén más vadásztársulatoknak is kölcsön adják a csapdát, amennyiben erre van igény.