Szorít a határidő: a nagy- és középvállalkozásoknak szombatig be kell vezetniük az új pénztárgépeket

Iszlai Katalin 2018. augusztus 28., 13:03

Kötelező lesz a nagy- és középvállalkozások számára szombattól az elektronikus naplós pénztárgépek használata, november elsejétől pedig a kisvállalkozásoknak is. A módosítás által az új típusú pénztárgépek azonnali adatcserét tesznek lehetővé az adóhatósággal.

Az új típusú pénztárgépek külsőleg nem különböznek a már megszokottaktól Fotó: Gecse Noémi

Régóta halogatott intézkedés lépett érvénybe május végén a 44-es számú kormányrendelet által, amely az elektronikus pénztárgépek bevezetéséről szóló, még 1999-ből származó 28-as számú sürgősségi kormányrendeletben foglalt határidőt hosszabbította meg ismét. Az új előírások szerint a nagy- és középvállalkozásoknak szeptember elsejéig, a kisvállalkozóknak pedig november elsejéig kell bevezetniük az elektronikus naplós pénztárgépet.

{A}

Az új típusú pénztárgépek abban különböznek a régiektől, hogy a két papírtekercs helyett csak egyet használnak: míg a régiek két tekercsre nyomtattak ki minden nyugtát, majd a cégek az egyiket odaadták a vevőnek, a másikat pedig megtartották, és ez alapján számolták el a forgalmukat,

az új típusú eszközök csak a vevőnek szánt számlát nyomtatják ki, a cég forgalmi adatait pedig a készülékben helyet kapó elektronikus naplóban tárolják.

A kereskedelmi egységeknek tehát már nem kell megőrizniük a papírhengereket, hiszen az új pénztárgépek minden tranzakció adatait tárolják, emellett pedig azonnali adatcserét tesznek lehetővé az adóhatósággal. Az eredeti tervek szerint az új pénztárgépekre való áttérésig el kellett volna készülnie az adóhatóság informatikai rendszerének, amely valós időben fogadja a kasszákba beütött adatokat, így

az ellenőrök akár a bolt ajtajában egy táblagépen is ellenőrizni tudják, hogy az épp eladott árut a pénztáros beütötte-e a pénztárgépbe,

ám egyelőre úgy tűnik, a pénztárgépeket valószínűleg csak 2019-ben kapcsolják rá az ANAF szervereire. Addig adathordozón (stick) kérik majd be a cégektől a pénztárgépek által regisztrált adatokat, illetve ezt a megoldást alkalmazzák az olyan települések esetében is, amelyek nem rendelkeznek internet-hozzáféréssel.

A változás legkevesebb 900 és 2000 lej közötti összegekkel terheli meg a cégek költségvetését, ennyibe kerül ugyanis egy elektronikus naplós pénztárgép

– tudtuk meg Lőrinczy Zoltántól, a Computer Trade számítógép-szaküzlet vezetőjétől. Mint mondta, az átállás leginkább a kisvállalkozóknak lesz megterhelő, hiszen számukra egy 900 lejes kiadás is nagy nehézséget jelent. Az azonban, aki nem vásárolja meg az új eszközöket, bezárhatja az üzletét a szakember szerint. Hozzátette, azt ajánlja, ne hagyják az utolsó percre az online kasszagépek beszerzését, hiszen a vásárlást követő papírmunka az ANAF-nál már most legkevesebb 5 napba telik.

Fotó: Gecse Noémi

Éppen ezért a kasszagépeket forgalmazó cégek zöme – közöttük a Computer Trade is – vállalja, hogy elvégzi a vállalkozások számára az adóhivatal által történő engedélyezési eljárást. Az új pénztárgépek vásárlása után ugyanis a cégeknek regisztrálniuk kell ezeket az ANAF-nál, ahol fiskális számot kapnak. Az új rendszer egyébként nem számít újdonságnak, Magyarországon már öt éve működik,

az Európai Unióban pedig Románia az egyetlen ország, amely még nem vezette be.