Kilenc éve nyitották meg a Mária Rádió udvarhelyi stúdióját

Molnár Melinda 2018. augusztus 24., 12:50

Majd’ évtizede ünnepelnek Székelyudvarhelyen Szűz Mária királynő-búcsút. Az Erdélyi Mária Rádió helyi stúdiója és a Szent Pio Lelkigyakorlatos Ház közös kápolnájának ünnepét előesti szentségimádással, szerdán pedig búcsús szentmisével ülték meg. 

Farkas László: aki önmagában nem hisz, az Istenben sem hisz Fotó: Barabás Ákos

A szent hely megálmodóival, fenntartóival és a Mária Rádió hallgatóival arra is emlékeztek, hogy kilenc évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az udvarhelyi stúdió. A szentmise végén áldást kértek az Élő rózsafüzér zarándoklat újonnan készült keresztjére.

A főcelebráns, Csíki Szabolcs medgyesi segédlelkész a megemlékező és köszöntő liturgiát családjainkért, egyéni és közösségi célokért, valamint a rádióért ajánlotta fel.

A homíliában Farkas László szentkeresztbányai plébános nyomatékosította: a Szűzanya királysága nem a földi értelemben vett hatalmasságból, sokkal inkább az alázatosságból áll. Az angyali köszöntésre kimondott igenje abból a hitből fakadt, hogy életcélját a mindig vele lévő Isten jelölte ki. Az erőnkön felüli követelmények bennünket se bizonytalanítsanak el, adjuk hozzá, amink van. Isten kegyelemével, Mária szerénységével, alázatával minden megvalósítható.

{A}