Már dolgoznak Csíkszereda legrégebbi lakóövezetének felújításán

Barabás Hajnal 2018. augusztus 22., 09:46

Hozzáfogtak a csíkszeredai Mihail Sadoveanu utcai tömbházak „udvarának” felújításához a kivitelező ING Service Kft. munkatársai. A tervek szerint az udvarrendezési munkálatokat még idén befejezik.

Elsőként az esővíz-és szennyvízcsatorna felújítását végzik el Fotó: Gecse Noémi

Buzogány Károly, a kivitelezéssel megbízott ING Service cég igazgatója érdeklődésünkre elmondta, az első szakaszban az esővíz- és szennyvízcsatorna felújítását végzik el a Mihail Sadoveanu utca és a Brassói út találkozásánál lévő „udvarban”, a 31–33-as számú tömbházak által határolt területen.

A munkálatoknak ezen a héten fogtak hozzá, a helyszínen jártunkkor láttuk, hogy munkagépekkel dolgoztak a cég munkatársai a föld alatti infrastruktúra felújításán Az igazgató szerint

a csövek földbe fektetése eltarthat néhány hétig, ezt követően fognak hozzá az udvarrendezéshez,

az út- és járdaburkolat kialakításához, a közvilágítás korszerűsítéséhez, valamint a játszótéri elemek elhelyezéséhez. A régi játszótéri elemeket már elszállították a helyszínről, helyettük újakat helyeznek majd ki.

{A}

Továbbá a zöldövezet rendezésének részeként kivágnának egy fát, helyette kilenc újat ültetnének, ugyanakkor a járda és út felújítása mellett

34 új parkolóhelyet is kialakítanának.

Mint megtudtuk, Csíkszereda legrégebbi lakóövezetének rendbetételét szeretnék még az idén, a tél beállta előtt befejezni. A munkálatok értékét egyébként, a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület által, tavaly decemberben elfogadott megvalósíthatósági tanulmányban, 1,2 millió lejre becsülték.

Fotó: Gecse Noémi

Az ott lakók elmondása szerint ötven éve nem történt komolyabb beruházás a lakóövezetükben, ezért nagyon örvendenek, hogy most hozzáfogtak a felújításnak.