Egyértelmű célkitűzés a feljutás a vásárhelyi röplabdázóknál

Horváth Bálint Ottó 2018. augusztus 14., 15:18

Mégsem lesz élvonalbeli röplabdacsapata Marosvásárhelynek a következő idényben, miután a vezetőség úgy döntött, hogy a Városi Sportklub többi szakosztályaihoz hasonlóan szintén a másodosztályban kezdi el menetelését.

Predrag Zukovic a másodosztályban is a csapat edzője marad Fotó: Haáz Vince

Mint ismert, korábban már eldőlt, hogy a Medicina alapjaira épülő együttes részt vesz az élvonalbeli bajnokságban, ahol már másfél hónappal ezelőtt a menetrendet is megismerte. Az indulásra pedig úgy volt joga, hogy elődje bár az utolsó helyen végzett az elmúlt élvonalbeli idényben, de a kevés csapat miatt mégis bennmaradt.

Persze a VSK együttese már új klubnak számít, azonban a sportági szövetség éppen az említett szűk mezőnyre való tekintettel engedélyezte részvételét az élvonalban.

Csakhogy nemrég a klub vezetősége úgy határozott, hogy a VSK többi szakosztályaihoz hasonlóan, a röplabdacsapat is a másodosztályban kezdje el a menetelését

– tudtuk meg Laurențiu Magdaș szakosztályvezetőtől, aki hangsúlyozta, egyértelmű célkitűzésük, hogy az együttes élén maradt szerb Predrag Zukovic vezetőedző irányításával egyből feljussanak az élvonalba.

Laurențiu Magdaș beszámolt, hogy a csapat keretét az előző élvonalbeli bajnokságban sok lehetőséget kapott fiatal marosvásárhelyi röplabdázók alkotják, akik mellé igyekeznek néhány tapasztaltabb belföldi játékost is szerződtetni. Neveket azonban nem árult el, azt viszont megjegyezte, hogy idegenlégiósokat biztosan nem igazolnak.

{A}

A VSK röplabdázói augusztus 27-én kezdik meg a felkészülést a valószínűleg október 6-án kezdődő bajnokságra.

A menetrendet egyelőre nem hozta nyilvánosságra a sportági szövetség, a marosvásárhelyiek azonban az előző másodosztályos idényből kiindulva minden bizonnyal a nyugati csoportba (nyolc vagy tíz csapat indul) kapnak besorolást, olyan ellenfelek mellé, mint az idén feljutott, de az élvonalbeli indulást nem vállaló Nagyváradi VSK, a Nagyszebeni VSK, a Temesvári Poli, a Dévai Volei Club vagy a Brassói Transilvania.

A lebonyolítási rendszer szerint oda-visszavágó alapon zajlik a pontvadászat, majd rájátszás következik, végül pedig osztályozóval döntenek a két feljutó együttes kilétéről.