Egymillió euró csatornázásra Kápolnásfaluban

Fülöp-Székely Botond 2018. augusztus 09., 17:43

Egymillió eurót költhet Kápolnásfalu egy szennyvíztisztító állomás, illetve a rendszerhez tartozó gerincvezeték kiépítésére – a munkálatokat már idén befejeznék. A kiszáradó árkokból érződő bűz is jelzi, hogy szükség van a megvalósításra.

Három helyszínen állt munkába a kivitelező: két utcában, illetve a szennyvíztisztító állomás megépítésén is dolgoznak Fotó: Barabás Ákos

A település főbb részein építik ki a szennyvízhálózat gerincvezetékét, az Új, a Temető, a Kicsi, a Balázsok és a Külső utcákban, valamint Tófalván és a Szabó-dombon – fejtette ki lapunknak Benedek László polgármester, hozzátéve, hogy a folyamatos hatósági ellenőrzések miatt húzódott el két évig a kivitelezést szavatoló közbeszerzési eljárás.

A szennyvíztisztító állomást a Vízlok elnevezésű dűlőben építik fel.

Modern épületről van szó, amely megfelel a mostani követelményeknek. A megvalósításokra mintegy egymillió euró áll az önkormányzat rendelkezésére egy sikeres európai uniós pályázatnak köszönhetően. A polgármester azt reméli, hogy még idén befejezik a három helyszínen is zajló munkálatokat, ám az erre rendelkezésre álló időszak csak jövő nyáron jár le. Az elmúlt két hétben ugyan szüneteltetni kellett az építkezést az esőzések miatt, viszont

fontos, hogy jól haladjanak, mert az önkormányzat az említett utcák modernizálására is nyert egy pályázatot,

így azt is el kell végezni, záros határidőn belül – magyarázta.

Fotó: Barabás Ákos

Megszüntetnék a bűzt

Jelenleg egyáltalán nincs szennyvízhálózata Kápolnásfalunak, a középületekből is ülepítő tartályokba folyik a szennylé. Ugyanakkor sok háztartás tulajdonosa árkokba engedi a szennyvizet, amit a főleg nyaranta tapasztalható bűz is igazol. Ezt szeretné felszámolni az önkormányzat, valamint a szennyezésből származó higiéniai és környezetvédelmi problémákat is. „A szennyvíz tisztítása környezetvédelmi és higiéniai szempontból is elengedhetetlen egy 21. századi településen, így roppant fontosnak tartom a megvalósítást” – szögezte le Benedek László.

{A}

Nem akarnak drága szolgáltatást

A községvezető arról is beszélt, hogy egyelőre nem döntött az önkormányzat arról, hogy ők fogják-e működtetni a kiépülő rendszert, vagy erre egy külső vállalkozást kérnek fel. A legfontosabb az, hogy a lakók a lehető legkevesebbet kelljen fizessenek a szolgáltatásért. Emellett természetesen a szolgáltatás minőségére is nagy hangsúlyt fektetnek. A rendszert jövő őszig kell beüzemelni.

Újabb pályázatot terveznek

Mivel csak gerincvezetékeket tudnak kiépíteni az uniós támogatásból, az önkormányzat jelenleg azon dolgozik, hogy jövőre újabb támogatást kapjanak a román kormánytól, amiből a porták bejáratáig vihetik a csöveket, amelyekre így könnyebben csatlakozhatnak rá a lakók. Emellett az ivóvízhálózat modernizálása és bővítése is cél, ugyanakkor az, hogy a Lok völgyében is kiépítsék a szennyvízhálózati rendszert, amely most szintén a pénzhiány miatt nem valósulhatott meg.