Egyetlen elfogadható célkitűzés a feljutás

Szucher Ervin 2018. augusztus 10., 13:48

A Marosvásárhelyi VSK vezetőségének egyetlen elvárása van a negyedosztályban debütáló futballcsapattal szemben: már az első szezonban nyerje meg a bajnokságot és jusson fel a 3. Ligába. Székes Károly szerint a célkitűzés teljesítése kötelező.

Naponta két edzéssel készülnek a VSK labdarúgói Fotó: Facebook/CSM Târgu Mureș

Mint arról korábban beszámoltunk, jobbára Marosvásárhelyről és környékéről toborzott futballistákkal vág neki a megyei negyedosztályos bajnokságnak a Marosvásárhelyi Városi Sportklub.

A Székes Károly és ifj. Constantin Lungu által irányított, újonnan alakult csapat vezetősége el sem tudja képzelni, hogy az azonnali feljutáson kívül más célt tűzzön ki.

„Nem könnyű feladat, hisz különböző szintű és korú játékosok alkotják a keretet, olyanok is, akik az alsóbb osztályokból érkezve, eddig hetente két edzésen vettek részt. Most viszont naponta tartunk két edzést, ami bizony megvisel egyeseket. A városháza által kínált körülmények azonban a lehető legjobbak, így megvan minden esélyünk arra, hogy már az első évben megnyerjük a bajnokságot” – vélekedett lapunknak a vezetőedző, aki egyben a szakosztályvezetői teendőket is ellátja.

A vetélytársakról

Székes szerint a VSK-nak nem lesz könnyű dolga: Marosoroszfalu, Szováta és Marosludas kemény vetélytársnak bizonyulhatnak, s amennyiben a szövetség tényleg nem fogadja el a radnótiak 3. ligás részvételét, akkor a kiesett csapatnak is a mielőbbi visszakapaszkodás lesz a célkitűzése.  

Fotó: Facebook/CSM Târgu Mureș

Derűlátásra ad okot, hogy az augusztus 25-én rajtoló pontvadászatban a csapat számíthat a FCM egykori játékosára, az azóta több más 1. ligás együttesnél megfordult Victoraş Astafeire.

A 31 éves csatár úgy döntött, hogy félreteszi az anyagi javak utáni hajszát, inkább hazaköltözik a családja mellé. Telefonon jelentkezett a klubnál a valamikori közönségkedvenc Ousmane N’Doye is, aki szívesen visszatérne Vásárhelyre. A Dinamo és az ASA egykori középpályása fizetést sem igényelne.

Már felkészülési meccset játszott a VSK, 3–2-re verte a harmadosztályból idén búcsúzott Radnóti SK-t Fotó: Facebook/CSM Târgu Mureș

„Astafei, akit elsősorban emberként értékelek nagyra, de játékosként sem elvetni való, nagyot lendíthetne a csapaton, valóságos húzóember lenne mind a pályán, mind az öltözőben. Amennyiben sikerülne a szenegáli N’Doye-nak is megoldanunk a munkavállalási engedélyét, az ő tapasztalatának és akaraterejének is hasznát tudnánk venni.

A lényeg viszont az, hogy helyi és környékbeli játékosokból álljon a csapat, és az edzőt se csereberéljük kéthetente

– jelentette ki Székes Károly.

Ez egyébként a szurkolók elvárásaival is egybecseng. A húszas keretben eddig számos helyi fiatal kapott helyet, olyan is, aki más város felsőbb osztályú csapatában is megfordult, de olyan is, aki alig töltötte be a 16. életévét.