Hét külföldi település képviselői érkeznek tapasztalatcserére Kányád községbe

Fülöp-Székely Botond 2018. augusztus 09., 15:36

Gazdasági szempontból biztonságos jövőt szeretnének megalapozni az elnéptelenedés által fenyegetett Kányád községben, ezért is szervezték meg a csütörtökön kezdődő Változó Európa = Új lehetőségek című találkozót, amelyre hat európai ország képviselőit várják.

György Sándor szerint vállalkozások kellenek a községe gazdasági fellendüléséhez Fotó: Barabás Ákos

A tapasztalatcserével és a jó praktikák átvételével szeretnék fellendíteni Kányád községet, ezért is pályáztak az európai uniónál a Változó Európa = Új lehetőségek című projekt megvalósításáért, amely a tavaly megrendezett Építsük Európát elnevezésű rendezvény folytatása – fejtette ki György Sándor, a község polgármestere. Mint mondta, a csütörtökön kezdődő rendezvényen

gazdasági kérdésekre szeretnének megoldást találni, amelyekkel gátat szabhatnak a kisebb falvak elnéptelenedésének.

{A}

Megállítani az elnéptelenedést

Nagy gondot jelent a község alacsony lélekszáma, amely jelenleg alig több mint 1100 főt számlál. Ez megakadályozza, hogy az önkormányzat pályázhasson a különböző fejlesztésekre, hiszen a legtöbb esetben feltétel, hogy legalább 2000 lakót érintsenek a támogatásra javasolt megvalósítások – magyarázta György. Rámutatott, elsősorban infrastrukturális fejlesztésekre van szükség: ki kell építeni a szenny- és ivóvíz-hálózatokat, korszerűsíteni kell az utakat.

A polgármester úgy véli, haza kell csábítani a külföldön dolgozó fiatalokat, akik tapasztalataikat a közösség javára fordíthatják.

Az a lényeg, hogy minél többen merjenek itthon vállalkozni, hogy ne legyenek kiszolgáltatva a rendszernek

– fogalmazott. Kitörési pont lehet a mezőgazdaság, hiszen már most is többen ezen a téren dolgoznak a helyiek közül, illetve az olyan hagyományos mesterségek újjáélesztése, mint a kádár és kovács, vagy egyéb kézműves szakmák.

Mindebben segítségre lehetnek a magyarországi, németországi, lengyelországi, olaszországi, horvátországi és szlovákiai településekről érkező meghívottak, akik bizonyították, hogy kisebb falvakban is jól meg lehet élni.

„Ők elmondhatják, hogy mivel szembesültek az évek folyamán és hogyan érték el, hogy fiataljaik ne a külföldi munkaerőpiacokon keressenek megélhetést” – közölte György Sándor, aki reméli, hogy a tapasztalatcserének köszönhetően hasznos ötleteket kapnak a helyi források felhasználására.

A programról

Csütörtökön érkeznek meg Kányádra a különböző települések képviselői, akik pénteken délelőtt tizenegy órától tapasztalatcserén alapuló konferencián vesznek részt Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának Szent István Termében. Ezután megtekinthetik a várost, majd estére visszautaznak Kányádra, ahol koncerteken vehetnek részt. Szombaton a parajdi sóbányába mennek kirándulni, majd az őket vendégül látó községbe visszatérve különböző kulturális programokkal várják őket a szervezők. Vasárnap rövid kiértékelőt tartanak – ezzel zárul a rendezvény.

Falunapokat is tartanak

A nemzetközi találkozóval egyidőben falunapokat is rendeznek Kányádban, ami György Sándor szerint azért fontost, mert ott találkozhatnak a helyiek és a vendégek, aminek gazdasági szempontból is hasznos hozadékai lehetnek.

Itt találkozhat majd ember az emberrel, vállalkozó a vállalkozóval, papok papokkal, tanárok tanárokkal és így tovább. Remélhetőleg jó együttműködések is születnek

– fogalmazott. A holnap kezdődő rendezvény programjában kulturális műsorok, koncertek és sportesemények is helyet kapnak. A falunapok szombaton este tíz órától tűzijátékkal fejeződnek be.