Tudunk egy becslést, hogy mikor lehet majd érvényesíteni a zsebszerződéseket

Gergely Imre 2018. augusztus 08., 20:39

A katasztrofálisnál egy fokkal rosszabb – így jellemezte a földterületek visszaszolgáltatásának jelenlegi helyzetét Tánczos Barna szenátor. A tulajdonosok nagy többsége ma sem tudja igazolni tulajdonjogát. A zsebszerződéssel vásárlók szintén nem tudják hivatalosan érvényesíteni tulajdonjogukat.

Egyenes parcellák. A tulajdonjogok rendezése korántsem lesz ilyen egyenes ügy Fotó: Farkas Tamás

A visszaszolgáltatási procedúrát nem lehet megkerülni – ez nem változott. A módosítások akkor segítenek, ha egy dűlőben elindul a kataszteri bejegyzések folyamata, az ide kiadott birtoklevelek szerint beazonosítják a földterületeket, „helyére teszik” az adott parcellát. Ha ez megvan, akkor lehetségesé válik az adott földterületről szóló zsebszerződés érvényesítése. Azaz, a visszaigénylő nevére megnyitott telekkönyvbe bejegyzik a területet megvásárlót mint használati joggal rendelkező személyt.

Ez azért fontos könnyítés, mert így a parcellázási terv elkészítése után nem kell még az esetlegesen már elhalt egykori tulajdonos leszármazottait felkutatni, és végigjárni a hagyatékolási kálváriát az átírásig.

Hogy a módosítással ne lehessen könnyen visszaélni, a területet zsebszerződéssel eladó személy családtagjainak, örököseinek három évig lehetőségük van arra, hogy a bejegyzést megtámadják.

Gyakori eset az is, hogy egy adott földdarabot annak tudatában vett meg a vásárló, hogy az adott terület egészében az övé, miközben az eladó rokonainak is részük van a birtokban. A három év alatt van mód arra, hogy bírósági eljárást kezdeményezzenek az örökösök, amely tisztázza a végleges tulajdonjog kérdését, és így a telekkönyvbe pontosan az a tulajdonrész kerüljön be, amit a valóságban az egykori eladó pénzzé tett, a különbözetet pedig azok az örökösök kapják meg, akiket az megillet. Ha három évig senki nem kifogásolta az adott birtoklevél-bejegyzést, akkor a használati jog tulajdonjoggá válik.

A zsebszerződések csak akkor érvényesíthetők, ha már megtörtént a település területeire, vagy legalább az adott dűlőre vonatkozó kataszterezési folyamat. Ez azonban még évekbe fog telni.

Vannak önkormányzatok, ahol valamennyire már haladtak, máshol azonban el sem tudták kezdeni a parcellázási tervek készítését, egyszerűen azért, mert nincs elegendő topográfus szakember, aki ezt vállalná – mondta Tánczos.

{A}

A kataszteri felmérések során is számtalan buktató várható: a milliméter pontossággal kimért területekről ki fog derülni, hogy nem akkorák, és nem ott vannak a határok, ahol azt a gazdák akár több nemzedékre visszamenően tudták. Az eltérést „helyre kell tenni”, a földet „költöztetni”, és valószínűleg a szomszédok között lesznek konfliktusok. Fel kell készülni erre is. De ha az új határcövekek leszúrásáig eljuthat a folyamat, akkor

ez száz évre vagy hosszabb időre is rendezi végre a tulajdonjogi viszonyokat.

Hacsak nem jön egyszer egy újabb kollektivizálás – tette hozzá Táncos.