Körbekérdezték Európát, hol vennének át medvét Romániától

Székelyhon 2018. augusztus 08., 16:44

Meg is jöttek a válaszok, azokkal viszont egyelőre nem megyünk sokra. De legalább a tusnádfürdői nagyvadak ügye haladni látszik – a környezetvédelmi miniszter szerint már véglegesítették a környékén élő négy anyamedve áthelyezésére vonatkozó dokumentációt.

Egyelőre csak Románia határain belül lehet áthelyezni a medvéket. Képünk illusztráció Fotó: Pinti Attila

A tárcavezető egy gyulafehérvári sajtótájékoztatón azt mondta, minden EU-s és több EU-n kívüli ország szakminiszterének küldtek átiratot, arról érdeklődve, hogy hajlandók lennének-e átvenni medvéket Romániától.

Csak nemleges válaszokat kaptunk (...), több ország azt írta, hogy náluk már száz éve kihalt ez a faj. Senki nem akar átvenni egyetlen medvét sem, még állatkertbe sem

– fogalmazott Gavrilescu, hozzátéve, az Európai Bizottságtól is az a válasz érkezett, hogy ez Románia belügye, magának kell megoldania a problémát.

{A}

A miniszter azt is elmondta, kedden este véglegesítették a Tusnádfürdő környékén élő négy anyamedve áthelyezésére vonatkozó dokumentációt. Mivel ezeknek a nagyvadaknak bocsaik vannak, csak áthelyezni lehet őket – nyomatékosította, hozzátéve, ő maga telefonált az ügyben az illetékes intézményekhez, hogy „mozogjanak”, küldjék hamarabb a szükséges iratokat.

Múlt héten petíciót intézett a környezetvédelmi minisztériumhoz többtucatnyi tusnádfürdői lakos, amelyben azt írták, veszélyeztetve érzik magukat a város utcáin, ahová több mint húsz medve jár be rendszeresen.

{K1}

{K2}

{K3}