Éjszakai műszakban a tolvajok

Balázs Katalin 2018. augusztus 07., 22:48

Olyan a gyergyószentmiklósi határ, mintha kaszálóversenyt szerveznének itt, a különlegesség csak az, hogy éjszaka, és a gazda tudta nélkül. A tulajdonos általában másnap szembesül azzal, hogy megdézsmálták a sarjút. A területfelügyelő nem titkolja: szinte lehetetlen őrizni a termést.

Pár nap alatt tizenöt, negyven és hetven méteren kaszáltak bele a sarjúba Fotó: Sára József

Hat hete vállalta fel Sára József, hogy ő lesz „a szem, a fül”, lokálpatriotizmusból segít a terméstolvajok tettenérésében a gyergyószentmiklósi városvezetésnek. Kerékpáron, lóháton közlekedik a határban, helyenként az utak állapota egyébként is legfeljebb a terepmotorozást tenné lehetővé. A területfelügyelő azt tapasztalja, hogy bár

az ő munkája nem felesleges, de nem is elégséges.

Egymást követő reggeleken tapasztalták a kaszálótulajdonosok, hogy híján van a sarjú. Kisebb-nagyobb területen kaszáltak bele a parcellába. Hétfőn helyszínelés közben egy másik birtokra hívták Sára Józsefet, ahol hetven méter hosszan és négy-öt méter szélességben tűnt el a sarjú.

Nagyon okosan lopnak

„Nem tudjuk titkolni az ilyen eseteket, akkor sem, ha úgy tűnik, lejáratom magamat, és azt bizonyítom, hogy nem tudok jó őr lenni. Esélyem sincs, pedig lokálpatriotizmusból vállaltam, szeretnék szolgálni ezzel a munkámmal” – fogalmazott Sára József. Hangsúlyozta, ő

akarja folytatni ezt, ám nagyobb támogatásra van szüksége, mert az ellenfél sem elhanyagolható.

„Nagyon okosan lopnak, kiszagolják, melyik dűlőben van az ember, s ők a másikba mennek. Olyanok, mint a manguszták: a boly tetején mindig vannak, akik figyelnek. Egész éjjel esznek a szúnyogok hiába, mert nincs, akit jelenteni a helyi rendőröknek.” Sárának ugyanis a hatásköre addig terjed, hogy észrevételezzen, és a rendellenességeket jelentse a helyi rendőrségnek.

Egyedül nehéz jó őrnek lenni

Terepjárása során az utóbbi napokban úgy tíz helyen fedezett fel belekaszálásokat. „Az én dolgom az, hogy lássak, halljak és telefonáljak. Ehhez is sok felszerelés kell: távcső, fényképezőgép, víz és minden egyéb, úgy harminc kilogrammnyi a csomag. Voltam katona, két helyen is, tudom, miről beszélek. Kint éjszakázom, igyekszem jó őr lenni. A gazda is tehetné ezt, hogy kint legyen a földjén, és ha valamit észrevesz, telefonál” – javasolta Sára.

{A}

Elmondta, azt is tudják jól a gazdák, hogy mennyire nehéz közlekedni, a mezei utakon egyik pontból a másikba eljutni. Az utak olyan állapotba jutottak, hogy halaszthatatlan a javításuk. Hétfőn is felborult egy bálákkal megrakott traktor, tájékoztat a területfelügyelő. A helyszínen volt, egy híd megrongálódása okozta ott a bajt, mondta, hozzátéve, sok helyen váltak alig járhatóvá, borulásveszélyessé a külterületekre vezető utak.

Az útviszonyok miatt előfordul, hogy egy terűt kétszer kell rakodni Fotó: Sára József

Mindenki kellene egy kicsit tegyen a helyzet jobbulásáért, vélekedett interjúalanyunk, akinek a javaslatai között ott van a nevelés is. Úgy gondolja, a város feladata mindenkinek lehetőséget adni a tanulásra. Ez lehetne annak módja, hogy a gyermek már ne úgy gondolkodjon, mint a szülei, sor kerülhessen egy mentalitásváltásra.

Sára állítja, ő is szívesen tanul, képezi magát, hogy jobb szolgálatot végezhessen, így ha például terepmotort kaphatna, B kategóriás gépjárművezetői engedélye mellé A-ra is vizsgázna.

Akarok, próbálok, kezdő vagyok. A láncszem elszakadt, a határpásztorok munkája után nagy volt a kiesés. Nekem hadseregbeli tapasztalatom van, és alig akad segítségem, mert az emberek közül kevesen veszik a bátorságot, hogy figyeljenek, telefonáljanak

– összegzett Sára.

Útjavításra van kilátás

A lakosság, a gazdák közreműködésére márpedig szükség van, az őrzés nélkülük lehetetlen – ezt erősítette meg Len Emil alpolgármester is. „Kevesen vagyunk, nem tudunk megfelelni ennek a kihívásnak. Egyik felől őrizzük, másik felől lopják. Igyekszünk jelen lenni a mezőn, de a gazdák is kell segítsenek. Én személyesen is pénzért őriztetem a területem. Tudom, ez nem hangzik jól, de ez a realitás.”

Az utak rendbetétele kapcsán az alpolgármester elmondta, elkezdődött a földgyalu beszerzésének procedúrája, épp szerdán választanak három célgép közül. A közbeszerzési eljárások folyamatát ismerve feltételezi, hogy erre augusztus rá fog menni, viszont szeptemberre, a terménybetakarításra igyekeznek a járhatóságot biztosítani. Len Emil így fogalmazott: „Egy hónapot mondok, de azt remélem, a mezei utak rendbetétele hamarabb el tud kezdődni.”