Búcsús és falunapi ünnepre készülnek Gyergyószárhegyen

Pethő Melánia 2018. augusztus 07., 21:53

Nagyboldogasszony az egyházi év legnagyobb Mária-ünnepe, ezen a napon búcsús szentmisével ünnepel Szárhegy katolikus közössége, és immár hagyományosan e jeles naphoz kapcsolva szervezik meg a falunapokat is, amit idén augusztus 10–12. között tartanak.

Az előre kiközöltekkel ellentétben a No Sugar szombaton, a Ladánybene 27 pedig vasárnap koncertezik Szárhegyen. Archív Fotó: Dávid Anna Júlia

Huszonegyedik alkalommal rendezik meg a hétvégén a falunapokat Szárhegyen. A péntektől vasárnapig tartó rendezvénnyel minden korosztályt próbál ünnepre hangolni a szervező művelődési ház – a programokkal igényes szórakozási lehetőséget kínálnak.

A rendezvények sora a szárhegyi családnevek labdarúgó-bajnokságával rajtol pénteken délután a sportcsarnokban, közben a vásártéren térzene hívogatja a bulizni vágyókat a ditrói fiatalokból álló Nihill együttes 19 órától kezdődő koncertjére.

Bőséges szombati kínálat

Szombat délelőtt elsősorban a gyerekek válogathatnak a kínálatból: előadásra várja őket a művelődési ház Cika-termébe Páll Ibolya bábszínész, kézműves foglalkozást tart számukra a nagyteremben a csíkszeredai Grafirka Egyesület képviseletében Bakó Klára képzőművész. Aki szépítkezne, annak arcára Szász Réka festi fel a kiszemelt figurát.

Délután a Gyergyói Fotóklub szervezésében fényképkiállítás nyílik a sportcsarnokban. A tárlaton azokat a képeket mutatják be a nagyközönségnek, amelyekkel Szárhegyet fogják képviselni Debrecenben, a jövő héten kezdődő virágkarneválon.

{A}

Eddmegleves a címe annak a családi tanmesének, amellyel a Csalamádé diákszínjátszó tábor résztvevői csatlakoznak a szárhegyi falunapi programokhoz – előadásukat délután 4 órától a kultúrházban mutatják be. Egy órával később a Cika-teremben lesz megtekinthető a Művészeti és Kulturális Központ és a MAMŰ közös nyári művésztelepének zárókiállítása.

Késő délután a Brill Dance Tánccsoporttól moderntánc-előadást nézhetnek meg a vásártéren tartózkodók, a produkciót követően pedig a 18 éven felüliek részvételével zajló Csatasör nevű vetélkedőn szurkolhatnak a pártfogoltaknak.

Noha javában zajlani fognak a programok, a falunapok rendezvénysorát szombaton este 9 órától fogja ünnepélyesen megnyitni Danguly Ervin polgármester. Köszöntőbeszéde után No Sugar-dalokra bulizhatnak a résztvevők – a gyergyószentmiklósi együttes koncertje fél tíztől kezdődik. Őket az Under-Cover zenekar váltja a szabadtéri színpadon, éjfélig tartó koncertjüket követően pedig Oláh Tivadar a felelős a bulihangulatért a művelődési ház Cika-termében.

Tábortűz jelzi a végét

Vasárnap a sportcsarnokban sakkversennyel, a güdüci motoros pályán enduro motorversennyel rajtolnak a programok. A vásártéren 10 órától indul be az élet: Ördög Tímea várja reggeli tornára az ébredezőket. A nap folyamán az Orotvai komák szórakoztatják majd a közönséget, este pedig a magyarországi Ladánybene 27 nevű zenekar, majd a gyergyószentmiklósi Stramliband koncertezik a szabadtéri helyszínen. A résztvevők lángok fénye mellett bulizhatnak, az idei falunapok zárásaként ugyanis tábortűzgyújtást iktattak programba a szervezők.

A falunapok részletes programja elérhető a szárhegyi művelődési ház Facebook-oldalán.