A tanácsosok szerint is megfontolandó a somostetői vendéglős beruházás

Simon Virág 2018. augusztus 07., 19:56

A somostetői vendéglő megépítéséről szóló határozat visszavonását kezdeményezte a Szabad Emberek Pártjának (POL) marosvásárhelyi tanácsosa, Radu Bălaş. A tervezete a városháza honlapján olvasható.

Vendéglő a marosvásárhelyi Somostetőn. A kérdés az, hogy hány legyen Fotó: Haáz Vince

Júniusban a marosvásárhelyi tanácsosok többsége jóváhagyta, hogy a város csaknem kétmillió lejért vendéglőt építtessen a Somostetőre. Júliusban Bakos Levente RMDSZ-es tanácsos, egy másik befektetés kapcsán szóvá tette, hogy szerinte indokolatlan a vendéglő megépítése, hiszen – mint utólag észrevette – a kijelölt helyszín mellett már működik egy vendéglő. Lapunknak elmondta, ő nem kívánja a már elfogadott döntés visszavonását kezdeményezni, de ha a végleges tervről, vagy más formában az új somostetői vendéglőről még szavazni kell,

ő nem fogja támogatni az ötletet.

{K1}

Radu Bălaş a most benyújtott tervezetében azt állítja,

három oka is van, amiért kéri a somostetői vendéglő megépítéséről szóló határozat visszavonását:

egyrészt túl magas áron akarja azt a város megépíttetni, másrészt a helyszínen már működik egy vendéglátóiparai egység, így nem indokolt egy másik, végül pedig a városnak nem az a feladata, hogy ilyen egységek működtetésével foglalkozzon, ezt bízza a magánszférára.

Előreláthatóan augusztusban a szabadságolások miatt nem lesz soros városi tanácsülés, így a tervezetről szeptemberben fognak majd dönteni.

{A}