Udvarhelyen merített erőt a váci kézilabdacsapat

Székelyhon 2018. augusztus 08., 15:45

Egyhetes edzőtáborban tartózkodik Székelyudvarhelyen és környékén az EHF Kupában induló Váci Europe GVM NKSE együttes. A Németh András szakmai igazgató és Szilágyi Zoltán vezetőedző által irányított váci női kézilabdacsapat két tesztmeccset is játszott.

Németh András elégedett a székelyudvarhelyi felkészüléssel Fotó: Beliczay László

„Mi magyar fiatalokat szeretnénk felnevelni és a magyar kézilabda rendelkezésére bocsátani. Azt gondolom, hogy ezen az úton jól állunk. Kérdés, hogy ez mennyire lesz elég abban a magyar bajnokságban, ahol a csapatok többsége világklasszisokat igazol. Nekünk ez a munka, ez az út tetszik, és ezen akarunk járni” – mondta Németh András, a váci együttes szakmai igazgatója.

Hozzátette, hogy nagyon boldogok lesznek, ha az elmúlt bajnokságban megszerzett 6. helyet meg tudják tartani, ugyanis egészen mást képviselnek, mint a magyar csapatok többsége.

{A}

Németh szerint minden magyar sportolónak el kell jönnie Erdélybe, Székelyföldre, hogy megismerjék a múltját és a jelenét, illetve ebből erőt kell meríteniük, „abból, hogy milyen sokan vannak mögöttünk, mert ezt éreztük a pályán is a Brassó elleni felkészülési meccsen.

Elégedettek voltunk az itteni lehetőségekkel. Én tizenkét évvel ezelőtt, még a Ferencvárossal voltam itt utoljára, és azt veszem észre, hogy nagyon szépen fejlődik Székelyföld és Székelyudvarhely.

A váci csapat megmérkőzött a román bajnokság másodosztályában játszó, zömében 18–19 éves lányokból álló házigazda SZNKK-val is – a klassziskülönbség már az első percekben látható volt a két együttes között, a három ifjúsági világbajnokkal (Suba Sára, Szabó Kitti, Kácsor Gréta) és a felnőtt világbajnok brazil kapussal, Bárbara Arenharttal is felálló váciak győzelméhez egy pillanatig sem fért kétség.

Brassó csapatát négy góllal múlta felül a váci együttes Fotó: Barabás Ákos

A Brassói Corona elleni felkészülési mérkőzés már élesebb és iramosabb volt, nem maradtak el az ütközések, a szóváltások sem. Vác a fordulás után tudott ellépni, azonban a Corona egyenlített. Az utolsó percekben ismét a váciak akarata érvényesült a pályán, és négy góllal győztek.

„Megtisztelő volt számunkra Vác ellen játszani, a mérkőzés kimenetelétől függetlenül felemelő érzés volt ilyen szakemberek előtt, ifjúsági világbajnokok ellen játszani. A Brassói Corona II. ellen győzni tudtunk, de ebből messzemenő következtetéseket nem lehet levonni. Ügyesen játszottunk, kisebb hibák azért becsúsztak, az összkép viszont pozitív” – mondta Mester Zsolt, az SZNKK edzője.

{P14}

Az SZNKK itthon folytatja a felkészülést, majd Balatonbogláron részt vesz egy hatcsapatos tornán, ahol a Győri ETO, a Ferencvárosi TC, a Dunaújvárosi Kohász KA, a Debreceni VSC és a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) ifjúsági 1-es csapataival játszik majd. A hónap végén, augusztus 29–31. között házigazda lesz az SZNKK, az ifjúsági 1-es és 3-as korosztály számára Udvarhelyen rendeznek majd egy nemzetközi felkészülési tornát.

Női kézilabda, felkészülési mérkőzések:
SZNKK–Brassói Corona II. 30–25 (14–12),
az udvarhelyiek gólszerzői Munteanu 12, Kerekes 4, Sándor, Bálint N., Geréb 3–3, Fekete 2, Miklós, Nagy, András 1–1

SZNKK–Váci Europe GVM NKSE 12–48 (5–24),
az udvarhelyiek gólszerzői Bálint N. 3, Kerekes, Munteanu, Major, Lukács 2–2, Mester 1. Játszott még: Bálint A., Boros. Vezetőedző: Mester Zsolt.