Hatan sérültek meg a Csíkszentdomokos melletti frontális ütközésben

Székelyhon 2018. augusztus 04., 21:00

Négy felnőtt és két kiskorú szenvedett sérüléseket szombat délután Csíkszentdomokos és Marosfő között az európai úton, miután két autó frontálisan összeütközött. A balesetet okozó járművezető ép bőrrel megúszta.

Fotó: Baricz Adorján

Figyelmetlenség miatt történt közúti baleset szombaton 13 óra előtt néhány perccel az E578 jelzésű európai út Csíkszentdomokos és Marosfő közötti szakaszán – számolt be érdeklődésünkre Incze Miklós, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője. A rendőrség elsődleges vizsgálatainak eredményeit ismertetve elmondta, az 54 éves gyurgyevói (Giurgiu) D. S. C. C. autójával Gyergyószentmiklós irányába haladva,

„nem a vezetésre figyelve” áttért a menetirányával ellentétes közlekedési sávba,

frontálisan nekicsapódva a szemből érkező, 57 éves palotailvai (Maros megye) M. P. vezette járműnek. Az ütközésben két kiskorú, illetve négy felnőtt sérült meg – közölte a helyettes szóvivő. A figyelmetlen autóvezető jelentéktelen sérülésekkel megúszta a karambolt, kórházba szállítására nem volt szükség.

Marosfőnél és Csíkszentdomokosnál is torlódás alakult ki, mivel a közlekedésrendészek mindkét irányba lezárták a forgalmat a mentés és a helyszínelés idejére.

A sérültek közül egyet a tűzoltóság rohammentő egysége (SMURD), a többit pedig a Hargita Megyei Mentőszolgálat szállított kórházba – tájékoztatott Alina Maria Ciobotariu, a Hargita megyei tűzoltóság szóvivője.

Fotó: Baricz Adorján

A mentőszolgálat ügyeletes diszpécserének elmondása szerint a Gyergyószentmiklós irányába haladó autóban lévő egyik utas, egy 43 éves bukaresti nő sérült meg a legsúlyosabban, többek között medencecsonttörést szenvedett. A többi utast különböző törésekkel, gerincsérüléssel szállították kórházba.

Az ügyben gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt folytatják a vizsgálatokat.

{A}

A szombati baleset közelében, idén januárban történt az elmúlt évek egyik legsúlyosabb Hargita megyei közúti tragédiája. Két személyautó ütközését követően egy nő és két kislánya vesztette életét, ketten pedig súlyosan megsérültek.

{K1}