Félszáznál több vándorbölcső jár családról családra a Kárpát medencében és szerte Európában

Simon Virág 2018. július 31., 15:42

Három vándorbölcső már ideiglenes lakóra talált a Nyárádmentén és több új és használt fa ringatható kiságy várja, hogy újabb gyerek szülessen bele. A vándorbölcső program 2012-ben indult.

Fotó: Veres Nándor

A 2009-ben Kopp Mária pszichológus által alapított, Három királyfi, három királylány mozgalom gyermekvállalásra buzdító felhívását olvasva Czotter András magyarországi asztalosmesternek eszébe jutott saját bölcsője, amelyet édesapja készített vörösfenyőfából. A Gyálban élő és dolgozó asztalosmester megtervezte, majd erős tölgyfából elkészítette a fekhelyet, amelyet nyomban felajánlott a mozgalomhoz kötődő családoknak, hogy a kiságy vándoroljon, hirdesse az új élet tiszteletét.

Azóta több bölcső is településről-településre kerül a mozgalom keretében, amelyet 2015-ben a Kárpát-medence területére is kiterjesztettek: így érkezett az első bölcső Marosvásárhelyre.

Czotter András lapunknak elmondta, néhány talpas bölcsőt készített, amelyeket vándorbölcsőként indítottak útra. „Felvidéken, Délvidéken, Erdélyben, Kárpátalján is utaznak a bölcsők, sőt a Nyugatra költözött fiatal magyar családok számára is szeretnénk készíteni párat.

Szeretnénk a magyar családokra bízni a bölcsők jövőjét: ők vigyázzanak rá, ők adják tovább egymásnak, kövessék sorsukat

– mondta az édesapa, aki akkor Henter György vártemplomi lelkésznek adta át a bölcsőt.

Az évek során a Vándorbölcső mozgalom kinőtte magát, ma már félszáznál több ringatható kiságy vándorol családról családra, összekötve a kisközösség tagjait, felvívva a gyermeket vállaló családokra a figyelmet. A bölcső használatát a szakorvosok is ajánlják, hiszen a ringatás segíti a kisgyermek idegrendszerének fejlődését, az egyensúlyérzék kialakulását és a ringató mozgás a születés előtti időszakot idézi fel a csecsemőben, ettől könnyebben megnyugszik.

{K1}

Nyárádmente is bekapcsolódott

A Marosvásárhelyre került bölcső mellett tavasszal a Nyárádmente is bekapcsolódott a mozgalomba.  Szövérffi Melinda a luka-ilencfalvi lelkészfeleség elmondta, hogy Sepsiszéki Nagy Balázs barátjuk által kerültek kapcsolatba ezzel a mozgalommal, aki néprajzkutató és családjával az Úz-völgyében, Csinódon él. Ő indította el a Gyarapodó magyarság mozgalmat és azon a vidéken a vándorbölcső mozgalmat is.

Mi is megvásároltunk egy bölcsőt, amit elsőként márciusban adtunk át egy  Somosdon élő, gyermeket váró családnak. Somosdon azóta egy másik bölcső is útjára indult, és a hétvégén Lukafalván is átadtunk egyet  Pethő Lászlónak és Erikának, akik harmadik gyermeküket várják

– tudtuk meg Szövérffi Melindától. A mozgalom felekezeti hovatartozástól független, s szép példája ennek, hogy korábban a marosvásárhelyi jezsuita templomban, gyermekmise keretében  adták át Csog Árpádnak és Ildikónak az egyik vándorbölcsőt.

A mozgalom egyik mottója, hogy a legnagyobb és legszebb magyar ellenállás a  bőséges gyermekáldás, és a kezdeményezők  azt szeretnék, hogy minél több faluban, gyülekezetben, városi közösségekben ringassanak magyar gyermeket a bölcsőben.

Egy családnál a bölcső egy fél évig van, majd továbbadja. A bölcsőre felkerül az adományozó neve és mindenik benne ringatott kicsi neve és születési időpontja. Így köti össze a bölcső a közösségeket, baráti társaságokat, lesz összekötő kapocs a gyermekeket vállaló családok között.

Szövérffi Melinda azt is elmondta, hogy azt szeretnék, hogy  évente egyszer találkozót szervezzenek, azoknak a gyermekeknek, akik a vándorbölcsőt használták, lehetőséget teremtve nekik és szüleiknek, hogy jobban megismerjék egymást, így is erősítve az összetartozás érzését.

Aki szeretne támogatóként vagy gyermeket váró családként csatlakozni a vándorbölcső mozgalomhoz jelentkezhet Szövérffi Melindánál a 0745-822 682-es telefonszámon.