EP-választások: az egész világ figyeli, jobban, mint bármikor

Pinti Attila 2018. július 27., 19:01

A migrációs krízis kezdete óta először tartanak európai parlamenti választásokat 2019-ben. A tét nagy, Európa kultúrája és jövője forog kockán – hangzott el pénteken Tusványoson.

Fotó: Pinti Attila

Az európai migrációs politikával szembeni véleményformálás is lesz a jövő évi EP-választás – emelte ki a Wekerle–Mikó-sátorban tartott péntek délutáni előadása bevezetőjeként Schmidt Mária történész, a budapesti Terror Háza Múzeum főigazgatója. Az egész világ az eredményekre figyel majd, jobban, mint eddig bármikor – tette hozzá. Előadótársa, Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta,

az EP-választásokon korábban tapasztalt alacsony részvételi arány remélhetőleg változni fog, és „sokkal többen alkotnak véleményt arról, hogy milyen Európában akarnak élni”.

A magyar álláspont közismert és egyértelmű – fűzte hozzá –, a cél az, hogy „levitézlett politikusok” helyett tenni akaró szakértők kapjanak helyet az Európai Parlamentben, és lecserélődjön a jelenlegi „politikai elit”.

Fotó: Pinti Attila

Schmidt Mária kiemelte, „Európa jelenlegi válsága nem gazdasági jellegű, hanem kulturális és identitásválság van”, amit az állampolgároktól teljesen különbözően gondolkodó európai vezetők idéztek elő. Barthel-Rúzsa ezt egy európai szintű, 28 ezer ember megkérdezésével végzett kutatással igyekezett alátámasztani – mint ennek rövid ismertetőjéből kiderül,

az unió lakóinak megrendült a jövőbe vetett hite, az emberek kiszolgáltatottnak érzik magukat.

Érdekes adalékként hozzátette, Kelet-Európa lakói meglepetésre sokkal optimistábbak, mint a nyugatiak, „nagy a törés a kontinens két része között”.

{A}

A Szabó László kommunikációs szakember, az előadás moderátora által feltett kérdésre, miszerint képesek lesznek-e az emberek kulturális, és nem gazdasági szempontok alapján szavazni, Schmidt Mária kategorikusan kijelentette, „az állampolgárok nem a zsebüket tapogatják, amikor szavaznak”. Véleménye szerint nyugaton is rájöttek az emberek, hogy a migráció által lassan elveszítik otthonosságukat saját hazájukban, és ha ez megtörténik, az otthonuk is elveszik.

Fotó: Pinti Attila

A migrációs válság mellett a kulturális identitás lesz a fő kérdése az EP-választásoknak – tette hozzá Barthel-Rúzsa. Magyarország és a Visegrádi Négyek meggyőződése, hogy „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz” – emlékeztetett Orbán Viktor miniszterelnök egy korábbi kijelentésére. Schmidt Mária meglátása szerint az jelenti a leglényegesebb különbséget az európaiak és például a kínaiak között, hogy míg utóbbi képes a saját kultúráját „bővíteni, jobbá tenni” a más népek kultúrájának hasznos elemeivel, addig az öreg kontinens lakói közül sokan „meghunyászkodnak”, alárendelve magukat a beáramló népek szokásrendszerének.

Az európai parlamenti választások nagy lehetőség arra, hogy a konzervatívabb elvű politika kapjon főszerepet – jelentette ki Barthel-Rúzsa. Ide csatlakozva Schmidt Mária elmondta, nemcsak Európa kereszténydemokrata jövője forog kockán.

Kérdés, hogy a nemzetállamok megmaradnak-e, mert ha nem, és nem történik meg a politikai elit cseréje, akkor nagy az esély arra, hogy maga az Európai Unió sem fog fennmaradni

– emelte ki a történész a tusványosi beszélgetésen.