Aszfaltozás Nagyernyében

Nemes Gyula 2018. július 26., 14:00

Felújítják a mellékutcákat Nagyernyében. A munkaerőhiány, a kedvezőtlen időjárás és egyéb nehezítő körülmények miatt nehezen haladnak a munkálatok.

Képünk illusztráció Fotó: Sándor Csilla

Nagyernye mellékutcáinak modernizálására az előtanulmányt és a terveket már tíz évvel ezelőtt elkészítették, de időközben a törvény többször is változott, ezért aktualizálni kellett. Emiatt elhúzódott a kivitelezés, és csak a tavaly sikerült aláírni a finanszírozási szerződést – tájékoztatta lapunkat Jánosi Ferenc polgármester.

„A pályázat akkori megnyert értéke 7 millió 335 ezer lej volt, de a közbeszerzésen ez az összeg lecsökkent 5 millió 334 ezer lejre. Ennek 37 százalékát kell saját pénzből adjuk, a fennmaradó rész törlesztése európai uniós alapból történik. A projektbe 17 utca került be, amelyek Nagyernye történelmi utcái, ezeknek a járdásítását, sáncok kialakítását és minden egyes lakóházhoz a bejáratok, hidak építését fogjuk megvalósítani. Bizonyos szempontból az embereknek kicsit zavaró tényező, mert betakarítás ideje van, nem tudnak befordulni a portájukra, ezért mindenkitől türelmet, megértést kérünk, mert ez a munkálat mindenkinek a javát szolgálja” – mondta el lapunknak az elöljáró.

A kivitelezési szerződés szerint április közepén fogtak neki a munkálatoknak, ami még 2019-ben is érvényes lesz. A munkaerőhiány, a kedvezőtlen időjárás és egyéb okok miatt nehezen haladnak a feladattal.

{A}

„A kivitelező egy jó potenciállal rendelkező cég, és ígéreteket tettek, hogy hamarosan befejeznek más munkálatokat, és ide fognak összpontosítani. Én remélem, hogy fogjuk tudni tartani az ütemtervet, és jövőre be tudjuk fejezni. Nehézség az is, hogy aránylag pontatlanok a felmérések, szinte naponta kell igazításokat eszközölni a projekten. Ez adódik abból is, hogy annak idején a víz- és földgázrendszer nem a megfelelő mélységbe lett elhelyezve.

Mint említettem, esett az érték ezért olyan kevés haszon van a munkálaton, hogy nem igazán akarnak a kollaboráns cégek belevágni. Ez is egy hátránya a versenynek, hogy

kis árakkal jönnek, hogy megnyerjék a munkálatot, és utána nehézségek vannak a kivitelezésben, mert kicsi a haszon rajta”

– mondta el még Jánosi. Összesen 7,8 kilométer útszakasz lesz leaszfaltozva, és mivel már tíz éve készült a terv, az új negyedek nem kerültek bele. Több utca nem volt köztulajdonba véve, és nem is teljesítik a kritériumrendszerben foglaltakat.