Véget ért a Pulzus – értékeltettük a művészekkel az alkotásaikat
Véget ért a Pulzus Művésztelep hetedik kiadása. Az esős idő szerencsére nem befolyásolta az alkotókedvet, a tíz nap alatt született műveket csütörtökön 18 órától a Kossuth utcai képtárban mutatják be a nyilvánosság előtt.
A csíkszeredai Török Tihamér grafikus fametszeteket készít magasnyomás technikával. Mutatja is a négyzetalakúra vágott falapot, amelyre felrajzolja az ábrát, majd kivési, így a minta síkba kerül, és csak a domborulat lesz színes, amikor a nyomdafestéket hengerrel felviszi. Témának életképeket választ, és állítása szerint az veszi el a legtöbb időt, amíg megtervezi. Nos, a táborban volt erre idő, hiszen
„egy hét alatt bele lehet jönni a munkába”, és az volt a legjobb, hogy mindenki berendezkedett külön, de volt átjárás, megnézni, ki mit alkot.
Molnár Ágnes Éva és Szirtes János multimédiás páros Budapestről érkezett. Jártak már Erdélyben, de ilyen intenzív időt élő közegben még nem töltöttek itt. Mivel akcióművészek, nem kész tervvel jöttek, mert szerintük az a jó, ha befolyásolja őket az adott környezet.
– foglalta össze Szirtes János tevékenységük lényegét. Molnár Ágnes Éva is hasonlóképpen vélekedik, annyi különbséggel, hogy „volt egy inspirációs forrásom, és ezt a hozott vázlatot dolgoztam ki egy szeriális videomunkában”.
Csillag Simon Repolski Imola egyéni technikát fejlesztett ki magának: a gyapjút nemezelőtűvel áthúzza a lenvásznon. „Nincs lealapozva, a gyapjúhoz sem nyúlok, és kávéval kombinálom, tehát minden organikus, az anyag, a technika, a formák is. A környezet inspirál, ezért ezek mind leegyszerűsített domborzatok, vagy épp fa alulnézetből. De portrézni is tudok vele. Annyi a nehézsége, hogy nem korrigálható, és úgy kell gondolkodni, mint a grafikában, hogy a pozitív formából negatív lesz, merthogy hátul más a kompozíció, mint elöl” – magyarázta. Imola egyébként leginkább azt értékelte a táborban, hogy
idegenek lévén eddigi munkásságukat is bemutathatták egymásnak.
Csóka Szilárd Zsolt marosvásárhelyi festő szerint jó volt látni a részvevők alkotási folyamatát, hogy ki hol kezdte és hol tart most a munkássága. Neki viszont az eső megnehezítette a dolgát, mert festményei háromszor is eláztak, illetve nehezen száradtak ki. Ő két diptichont is készített. Zombikat ábrázoló festményein
azt a kortárs problémát jeleníti meg és dolgozza fel, miszerint „iszonyú sok minden és sok ember vesz körül minket, nagyon keveset foglalkozunk önmagunkkal, és az okostelefonok világában szét sem nézünk magunk körül”.
Simon Whelthem az angliai Bristolból érkezett, és nagyon csendesnek, békésnek, barátságosnak találja az itteni környezetet, ahol jó dolgozni. Mivel ő hanggal dolgozik, első néhány napja sétálgatással telt, hogy inspirációt gyűjtsön különleges ötletéhez.
Rögzítette egy öreg fűz hangját, ahogy a szél cibálja, egy fülhallgatót pedig átalakított a célra, hogy ez hallgatható is legyen.
Gujuman Ulianának, a moldáviai származású, Zetelakán élő festőnőnek a nyelvi akadályok okoztak kissé nehézséget, de sikerült barátságokat kötnie. Amikor esett az eső vagy beesteledett, tussal rajzolta kedvenc növényeit. Merthogy ő is a természetből merít, de nem utánozva, hanem kiragadva egy jelenséget és értelmezve sajátságos szemszögéből.
– mondta. Uliana a régi flamand technikával dolgozok, olajjal hígítja a festéket, mert sok kifejezési lehetőséget kínál. A visszafogott színeket használja, hogy „ne üvöltsenek”. A nyugodt felületeket szereti, „amelyekhez közel kell mennie a nézőnek”.
Hodgyai István a marosvásárhelyi színház plakáttervezője, ám most színes fotót készített, „ami az előítéletekről szól”. „Ez érdekel most témailag. Mivel Vásárhelyen élek, semmit nem akartam onnan hozni, így a modell egy Udvarhelyen élő lány, a környezet is itteni, tehát hazai pályán dolgoztam, itt botlottam bele a témába. A 150 x 100 cm átmérőjű fotó címe Silent is sexy. Pályakezdőként ő legjobban annak örvendett, hogy volt kitől szakmailag tanulni.
Berze Imre házigazda úgy foglalta össze az idei Pulzust, hogy idén is működött az a vízió, miszerint
Ő egyébként egy gyászkendőszerű kisplasztikát dolgozott ki fából, a fa masszív jellegét próbálta megváltoztatni sok türelemmel és vésővel, így a végeredmény egy gyűrött rongyot idéz, ami majd egy fehér posztamensre kerül. „Csak még simább kell legyen, addig nem is fekszem le” – fogadkozott.
