A Minority SafePackről a Tusványoson: a neheze még hátravan

Pinti Attila 2018. július 25., 17:24

Huszonhét uniós tagországból már több mint 1,1 millió hitelesített aláírás gyűlt össze a Minority SafePack kisebbségvédelmi polgári kezdeményezéshez, ezeket azonban várhatóan csak jövő év végén, az európai parlamenti választásokat követően nyújtják be az Európai Bizottsághoz.

Sok ember akaratát kifejezi a kezdeményezés. Hosszú út előtt Fotó: Facebook/RMDSZ

Az Európai Unió huszonhét tagországából összegyűlt 1,32 millió aláírásból eddig 1,12 milliót hitelesítettek, már csak a franciaországi választási hatóság visszajelzését várja a FUEN – közölte a szervezet elnöke, Vincze Lóránt. A Bethlen Gábor sátorban tartott előadásában emlékeztetett a polgári kezdeményezés szükségességére, mint mondta,

mivel az Európai Unió szintjén nem létezik kisebbségvédelem, élni kellett a Lisszaboni Szerződés biztosította jogi eszközzel

– amely kimondja, hogy egymillió uniós állampolgár jogalkotást kérhet az unió intézményrendszerétől.

„Románia 2007-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, de már akkor hiú ábránd volt arra számítani, hogy megoldja a kisebbségi kérdéseket. Abban még bíztunk, hogy legalább a meglévő jogokat nem veszik el, de csalódnunk kellett” – hangsúlyozta Vincze. A Lisszaboni Szerződés részleteit vizsgálva derült ki, hogy eszközként is lehet hasznosítani az őshonos kisebbségek számára, ezt a lehetőséget ragadta meg az RMDSZ, partnerre találva a Dél-tiroli Néppártban, illetve a későbbiekben számos további kisebbségi – többek között katalán és baszk – szervezetben – tette hozzá.

A Minority SafePack kezdeményezést a FUEN vállalta fel.

{A}

„Ezt a kisebbségvédelmi javaslatcsomagot úgy kellett összeállítani, hogy ne ütközzön a meglévő uniós irányelvekkel. Így az egészet be tudtuk burkolni abba az »európai sokszínűség« mottóba, amit az EU olyan szívesen használ, és »megszületett« a Minority SafePack, amelyet benyújtottunk az Európai Bizottsághoz (EB).

Visszakézből elutasították, de fellebbeztünk, a luxemburgi Európai Törvényszék pedig nekünk adott igazat.

Ez nyitotta meg a párbeszéd lehetőségét a bizottsággal, regisztrálták a kezdeményezést, és 2017 áprilisában elkezdődött az aláírásgyűjtés. Ez a folyamat zárult le idén április 3-án. Hatalmas erőfeszítés és győzelem volt” – emelte ki Vincze.

A FUEN-elnök megköszönte a magyar közösségek támogatását, amelyet „a nemzetpolitika hatalmas eredményeként” értékelt.

Azért van ilyen sok magyar aláírás, mert a magyar közösségek tapasztalják leginkább, milyen olyan kisebbségi sorsban élni, amelyet folyamatosan sérelmek érnek

– mondta.

Az aláírásgyűjtő kampány emberfeletti munkát igényelt az RMDSZ és a Rákóczi Szövetség részéről, de kérdés, hogy miként tovább – tért a további lépésekre Vincze. „A neheze még hátravan. Az Európai Bizottsághoz ezeket az hitelesített aláírásokat regisztrálni kell. Szerencsére erre nincs határidő, így

megvan a szabadságunk arra, hogy megválasszuk a megfelelő időt arra, hogy mikor tesszük le a kézjegyeket az EB asztalára.

Most úgy érezzük a bizottság jelzéseiből, hogy elutasítóak ebben a kérdésben. Úgy gondoljuk, hogy jóval nagyobb esély lehet a sikerre a jövő évi európai parlamenti választásokat követően. Akkor feláll egy új – vélhetően más összetételű – Európai Parlament, ez egy új Európai Bizottságot nevez ki, remélhetőleg olyan biztosokkal, akik közül többen pozitívan állnak az őshonos kisebbségek kérdéséhez, és akkor nekünk is több esélyünk lesz.

Rengeteg aláírták a kezdeményezést, ők gyors választ szeretnének, de mindenkitől türelmet kérünk

– magyarázta Vincze.

Egymillió aláírás az európai sokszínűségért
A Minority SafePack – Mentőcsomag a kisebbségek számára – Egymillió aláírás az európai sokszínűségért elnevezésű polgári kezdeményezés célja, hogy az etnikai és nyelvi kisebbségvédelem bizonyos területei az uniós jog részei legyenek. A javaslatcsomag eredetileg 15 intézkedést ajánlott, az Európai Bizottság végül 9 javaslat mellett engedélyezte az aláírásgyűjtést. Az EB a hitelesített aláírások regisztrálása után foglalkozik érdemben a kérdéssel.