Kivizsgálják, hogy emberi hiba is közrejátszott-e a Kovászna megyei áradásoknál

Bíró Blanka 2018. július 23., 18:47

A Román Vízügyi Igazgatóság, a Brassó megyei prefektúra, és a szenátus környezetvédelmi bizottsága is bejelentette, hogy kivizsgálják, hogy a június 30-i áradások során előírásszerűen kezelték-e a Tatrang patak gyűjtőtavának zsilipjeit.

Archív Fotó: Pinti Attila

Mint ismeretes a Kovászna megyei Bácsteleken több száz házat öntött el a víz, a megáradt Tatrang pedig elsodorta a bodolai vasúti hidat, így megszűnt a vasúti közlekedés Brassó és Bodzaforduló között.

Allen Coliban a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) Brassó megyei szenátora tett fel kérdéseket:

arra vár magyarázatokat a hatóságoktól, miként áradt meg ilyen mértékben a Tatrang, amikor a Négyfalu feletti gyűjtőtónak épp az a szerepe, hogy a megnövekedett vízhozamot semlegesítse.

A Brassó megyei Vízügyi Hivatal azt válaszolta, hogy szabály szerint jártak el, ám a szenátor egy sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, tovább is fennáll a gyanú, hogy nem megfelelően kezelték a zsilipeket, sőt fotókat is bemutatott, hogy egy zárt zsilipcső a nyomás alatt elszakadt. „Nem irányított túlfolyás volt.

A túl nagy vízhozam miatt gond volt annál a gyűjtőrésznél

– mondta a Pro TV érdeklődésére Mihai Uța, a Brassó megyei Vízügyi Hivatal vezetője. Június 30-án a Tatrang felső folyásán, Négyfalu felett felemelték a gyűjtőtó zsilipjeit, akkor hatalmas víztömeg zúdult Bácstelek irányába, a patak baloldalán meggyengült a gát. Amint a zsilipeket elzárták, a Tatrang vízszintje is csökkenni kezdett.

A bácsteleiek a helyszínre látogató miniszterelnöknek is felvetették, hogy az áradás mértékének köze lehet a gyűjtőtónál történtekhez.

{A}

A vízügyi szakemberek azonban kitartanak amellett, hogy megfelelő mértében ürítették le a gyűjtőtavat, hogy az áradást még felfogja, de ne zúduljon le a teljes víztömeg a lakott területre. Coliban szenátor szerint

nemzetbiztonsági kérdés a helyzet kivizsgálása, és megnyugtató rendezése, hiszen hasonló mértékű áradás bármikor előfordulhat.

Marian Rusaliu Brassó megyei prefektus szintén kivizsgálást ígér, szerinte, ha valaki tévedett, annak felelnie kell.

A június végi áradás csak Kovászna megyében 24 települést érintett, Bácstelekről és Márkosfalváról több száz embert kellett evakuálni.