Felsőházi rájátszásba jutna a Sepsi OSK

Pál Gábor 2018. július 19., 20:25

Rajtol a labdarúgó 1. Liga 2018–2019-es szezonja. Noha vannak sérült játékosok a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nál, a klub vezetői úgy vélik, felkészültek a pontvadászatra. Az alapszakasz után az első hat között végeznének.

Neagoe, Bokor, Fülöp és Csinta. Nehéz bajnoki idény elébe néznek Fotó: Facebook/Sepsi OSK

A címvédő Kolozsvári CFR és az FC Botoșani összecsapásával kezdődik el a bajnoki idény. A találkozó pénteken 21 órakor kezdődik.

Másnap a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-t fogadja az újonc Nagyszebeni Hermannstadt. Mivel a szebeniek stadionja felújítás alatt áll, a meccset Marosvásárhelyen, a Sziget utcai Trans-Sil stadionban rendezik meg (18 órakor kezdődik a mérkőzés).

A háromszéki klub csütörtöki sajtótájékoztatóján a nyáron történt fejleményekről, céljaikról számoltak be.

Bokor János, a klub sportigazgatója nyitotta meg a beszédek sorát. Elmondta, nagyon jó körülmények között készülhetett a csapat az ausztriai edzőtáborban, és várják már a bajnoki rajtot.

Sajnos két játékosunkat is elveszítettük, lesérültek az edzőtáborban. Jelenleg nem áll rendelkezésünkre sem Ousmane Viera, sem Bryan Nouvier. Remélhetőleg a következő fordulókra felépülnek.

– közölte Bokor.

Elmondta, nagyon nehéz lesz a bajnoki nyitány, főleg az első hat forduló, hiszen olyan csapatokkal találkoznak, amelyek a múlt idényben a felsőházi rájátszásban voltak érdekeltek: CSU Craiova, Astra Giurgiu, FCSB, Jászvásári Poli CSM.

Felkészültünk, és azt kell mondjam, hogy jó csapatunk van. Remélem, hogy ezt a pályán is meg tudjuk mutatni, és úgy alakulnak az eredmények is, ahogy azt szeretnénk.

– hangsúlyozta.

Kifejtette, noha szerették volna, hogy az első hazai meccsüket már az újonnan felszerelt világító-berendezés alatt játsszák, de időközben megváltoztatták a programot. A második fordulóban a CSU Craiovát fogadja a Sepsi OSK (július 29., vasárnap 18 óra). Az időjárás függvényében viszont lehet, ha szükség lesz a fényekre.

Készülnek már a szurkolók is. Minél több gólörömnél ünnepelnének együtt a csapattal. Archív Fotó: Pál Árpád

„Az első fordulóban egy ambíciós csapattal találkozunk Marosvásárhelyen. Ahogy önök is láthatták, Nagyszeben csapata a múlt szezonban nagyszerű teljesítményt nyújtott, bejutott a Román Kupa döntőjébe. Feltörekvő csapat, és ezúttal sok sikert kívánok az 1. Ligában.” – zárta a mondandóját Bokor.

Csinta Samu, a Sepsi OSK klubigazgatója két hírt jelentett be. Közölte, hogy lassan

befejezik a nagyjából 400 ezer eurós beruházásukat, hamarosan elkészül a világítóberendezés.

„Nagyon kevés idő állt rendelkezésünkre, hogy elkészítsük, de arról biztosítottak, hogy a bajnoki rajtig elkészül” – tudatta a klubigazgató.

Egy másik fontos bejelentést is tett Csinta: hétfőtől a klub titkárságán kiválthatók lesznek a következő szezonra szóló bérletek. Hozzátette, elkezdődtek az építkezési munkálatok a város melletti új edzőközpontnál. Körülbelül egy hónap múlva elkészül az első két pálya, és utána tovább folytatódnak a munkálatokat.

A Sepsi OSK játékoskerete

Kapusok: Niczuly Roland, Fejér Béla, Ivan Čović.
Mezőnyjátékosok: Ibrahima Tandia, Jure Obšivač, Daisuke Sato, Ionuţ Ursu, Marko Simonovski, Hadnagy Attila, Yasin Hamed, Ousmane Viera, Veress Zsombor, Fülöp István, Stefan Velev, Igor Jovanović, Gabriel Rodrigues de Moura, Gabriel Vașvari, Florin Ştefan, Stephan Leonard Drăghici, Gabriel Dodoi, Bryan Nouvier, Branislav Janković, Prosser Dániel Bálint, Rus Adrián.
Edző: Eugen Neagoe

Eugen Neagoe, a Sepsi OSK vezetőedzője kifejtette, reméli, hogy sikerül folytatni azt a sikersorozatot, ami a tavasszal elkezdődött. „Nem lesz könnyű, mivel tizenegy játékosunktól megváltunk. Helyettük jött tíz új, de remélem, hogy értékes labdarúgókat sikerült hoznunk, és segítenek a céljaink elérésében. Még nem teljes a keretünk, hiszen Viera és Nouvier egészségügyi problémákkal küszködik, így nem számíthatunk rájuk a Nagyszeben elleni meccsen. Még további három játékossal egyezkedünk, hogy minden pozíciót teljesen lefedjünk” – részletezte Neagoe, hozzátéve, bízik a legényeiben, és abban, hogy szombatra a játékosok minden szempontból, fizikailag és pszichikailag is készek lesznek az első meccsre.

Az első meccs mindig nehéz, főleg egy újonnan feljutott csapat ellen, mely a 2. Ligában és a Román Kupában is kitűnően szerepelt. Gratulálok ezért nekik. Nagyszebennek nagyszerű játékosai vannak. Értékes, tapasztalt labdarúgók alkotják a keretüket, és még igazoltak hat-hét új játékost is.

– fogalmazott Neagoe.

„Örülök, hogy a klub megoldotta a helyzetemet, és sikerült véglegesen leigazolnia. Jól érzem magam Sepsiszentgyörgyön, remélem, ez meglátszott a játékomon is. Szeretném, ha ezután is minél több győzelemben segíthetnék a csapatnak” – fogalmazott Fülöp István, aki szülővárosában léphet majd pályára szombaton.

A keret fele lecserélődött, de igyekeztek újraépíteni a csapatot. Archív Fotó: Pál Árpád

Újságírói kérdésre, hogy mekkora összegből igazolhattak idén új játékosokat a szentgyörgyiek, annyit válaszolt Bokor és Csinta, hogy a csapat 4,5 millió eurós büdzséből kell gazdálkodjon, de ebbe minden kiadás bele kell férjen.

Az első hat között végeznének

Mindegyikük egyetértett abban, hogy nagyon nehéz bajnokság vár rájuk, de szeretnének a ranglista első hat hely valamelyikén végezni. Bokor János úgy véli, ez nem elérhetetlen cél, de az alapszakasz első részében kiderül, hogy mennyire kivitelezhető.

{A}

Neagoe ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy mind a 14 csapat ilyen célokkal vág neki a küzdelmeknek, de csak hat kiadó hely van. A múlt idényt figyelembe véve – a Dinamo nem jutott be a felsőházi rájátszásba – idén is történhetnek meglepetések. Ezúttal akár a Sepsi OSK is odaérhet a play-offba, de ehhez a csapat százszázalékosan kell teljesítsen – közölte a tréner.

Szurkolói busz Marosvásárhelyre

A Székely Légió szurkolói csoport felhívja az érdeklődők figyelmét, hogy buszos utazást szerveznek a szombati meccsre. „Tisztelt Sepsi OSK-rajongók! Szurkolói busz indul az FC Hermannstadt–Sepsi OSK mérkőzésre szombaton, július 21-én délután 1 órakor a Városi Stadion elől. Iratkozni Zágoni Csongornál lehet (tel.: 0740–511725‬, 11 és 19 óra között, legkésőbb július 20., péntek 15 óráig). Az utazás ára 20 lej” – tájékoztattak.
Labdarúgás, 1. Liga, 2018–2019-es szezon, alapszakasz, 1. forduló (július 20–23.):

Péntek
21.00 Kolozsvári CFR–FC Botoșani

Szombat
18.15 Nagyszebeni Hermannstadt–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK
21.00 Astra Giurgiu–FCSB

Vasárnap
18.15 FC Viitorul–Dunărea Călărași
21.00 Bukaresti Dinamo–FC Voluntari

Hétfő
18.15 Medgyesi Gaz Metan–Concordia Chiajna
21.00 Craiova–Jászvásári Poli CSM