Fő az egészség! Jó ezt tudni már kisiskolás korban

Szucher Ervin 2018. július 17., 18:04

A Kis egészségügyi (Micul sanitar) címmel rendeztek országos vetélkedőt elemista tanulóknak. A másodikos, harmadikos és negyedikes gyermekek nyolc egyetemi központból kerültek ki: előbb saját városukban, majd a legjobbak a döntőben, Marosvásárhelyen, az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem főépületében mérték össze tudásukat.

Kisiskolások tanultak az egészségvédelemről. Képünk illusztráció Fotó: Barabás Ákos

Az orvostanhallgatók országos szövetségének kezdeményezése jó ötletnek bizonyult, hisz jelentős érdeklődés övezte a versenyt. Iuliu Cocuz, a diákszervezet országos alelnöke úgy vélekedett,

már az is nyereséget jelent, hogy a gyermekek komoly érdeklődést mutatnak az egészséges táplálkozás, bizonyos betegségek elkerülése, a testrészek vagy az elsősegélynyújtás megismerése iránt.

Mindezekről az önkéntes orvostanhallgatók szoktak felvilágosítót tartani az iskolában; az országos vetélkedő tételei is az osztályteremben elhangzottakból állt össze. Ezt szintén az egyetemisták dolgozták ki, akik a jövő nemzedék iránti felelősségükről nyilatkoztak a verseny után.

„Orvosis diákokként úgy érezzük, felelősséggel tartozunk a társadalomnak, illetve a fiatalabb generációknak azzal, hogy valamit már most megpróbálunk átadni az egyetemen tanultakból. Ezért járjuk az iskolákat, és próbáljuk már az elemiseket is egészséges életmódra tanítani, illetve megismertetni legfontosabb testrészeikkel és azok működésével, a helyes táplálkozással vagy az elsősegélynyújtással” – fejtette ki lapunknak Iuliu Cocuz utolsó éves orvosis tanhallgató.

{A}

A Marosvásárhelyen tanuló fiatalember örül, hogy egyre több nyolc-tízéves gyerek tanúsít érdeklődést a közegészségügyi kérdések iránt. Szerinte

a játékos formában átadott ismeretek akár egy életre meghatározhatják a gyermek felfogását az egészséges életmódról.

Valószínűleg a magyar gyermekeknek is jól jönne az orvostanhallgatók segítsége.

Lapunk megkeresésére Marton László, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) elnöke elmondta, eddig egyetlen tanítónő sem kereste meg hasonló kéréssel. Ettől függetlenül, ha az iskolák érdeklődést mutatnak az egészséges nevelés, illetve a vetélkedők szervezése iránt, az MMDSZ szívesen felvállalná azt – akár a diákszövetség égisze alatt, akár a román diákligával partnerségben.